1. „A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől
(Index - g)
A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.
2. Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök
(Médiapiac)
Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű
3. „Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol nég...
(24.hu)
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
4. A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.
(ProfitLine)
2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért
5. Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
(Economx)
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
6. Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos...
(Femina)
Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.
7. Szégyenletes videó került elő, ahogy menekülnek a titkosszolgálat emberei a Donald Trump e...
(Index - kf)
Alig volt szakszerű megmozdulásuk az ügynököknek, itt még fejek hullanak.
8. Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
(HáziPatika)
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.
9. Letarolta az internetet a miskolci iskola végzős diákjainak tablója, ennél durvábbat senki...
(Promotions)
Egy ikonikus jelenetet dolgoztak fel, nem mindennapi osztály lehetett.
10. Ha jön az euró, mi lesz a forintkészpénzzel? – itt a válasz
(Index - g)
Az euró bevezetése nemcsak politikai vállalás, hanem egy pénzügyi újrarendeződés kezdete.
11. Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el
(Promotions)
Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.
12. Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - I...
(Promotions)
Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.
13. Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld
(Femcafe)
Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.
14. Kínos pillanat a Fehér Házban: Donald Trump a király előtt ragadta volna meg felesége fene...
(Glamour)
Egy, az X-en terjedő felvétel szerint Donald Trump szokatlan gesztust engedett meg magának Károly király látogatásakor. Sokak szerint elfogadhatatlan volt a mozdulat, amivel másodjára szegte meg a protokollt az elnök.
15. Veszélyben a nyár. A meteorológusok állítják, augusztusban drasztikusan megváltozhat az id...
(Kiskegyed)
Szabadságot tervezel? Mutatjuk, mire számíthatsz nyáron!
16. Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű ...
(Femina)
2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.
17. Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog
(Infostart)
Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.
18. Meggondolta magát a Szőlő utcai ügy koronatanúja, felfedi Zsolti bácsi kilétét
(Index)
A gyerekekért változtatta meg szándékát.
19. Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni
(Naphíre)
Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.
20. Szívszorító hír érkezett Rubint Réka állapotáról
(Kiskegyed)
Nyilvánosságra hozta.
21. Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is
(Player)
Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.
22. Ez a híres színész lánya vezeti Friderikusz Sándor műsorát vasárnap: Panna újságíróként is...
(Femina )
A legendás színész lányának, László Pannának ez lesz az első tévés szereplése.
23. Volodimir Zelenszkij reagált Magyar Péter feltételeire
(Index - kf)
Ukrajna európai uniós csatlakozása a tét.
24. A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó
(MNemzet)
A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.
25. Melyik őrangyal vigyáz rád? Tudd meg most.
(Bien)
A mindennapi élet kihívásai és nehézségei gyakran olyan érzést keltenek bennünk, mintha egyedül kellene szembenéznünk a világgal. Azonban sokan hisznek abban, hogy minden egyes embernek megvan a saját, különleges
26. Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló
(Propeller)
Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b
27. A bírói egyesület üzent Magyar Péter igazságügyi miniszterjelöltjének
(SzMo.hu)
A Magyar Bírói Egyesület együttműködést ajánlott a leendő igazságügyi kormányzatnak. A szervezet a közleményében élesen bírálta az előző kormányt a bírói függetlenség aláásása miatt.
28. A május 1-jei telihold 2026 legerőteljesebbje lesz – és két csillagjegyre különösen nagy h...
(Colore)
A május 1-jei telihold nem egy átlagos égi esemény: intenzív érzelmeket, mély felismeréseket és valódi belső átalakulást hozhat. Különösen két csillagjegy számára lesz sorsfordító ez az időszak.
29. Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszte...
(Médiapiac)
Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával generált, gyakran valóságnak tűnő, de hamis képek közéleti szereplőkről. Donal
30. Ez a vitamin túladagolva szívritmuszavart okozhat
(Femcafe)
Sokan úgy gondolják, hogy a vitaminokból minél többet fogyasztanak, annál jobb hatást érnek el, pedig ez korántsem igaz, ugyanis bizonyos esetekben a túlzás kifejezetten veszélyes is lehet.
31. Magyar Péter bejelentést tett, megvan a leendő Tisza-kormány belügyminisztere
(Index)
Pósfai Gábor Pintér Sándort váltja, aki 16 éven keresztül irányította a tárcát.
32. Visszakapják néhány éve elvett jogukat a szülő nők: óriási felháborodást keltett annak ide...
(Femina)
Kapitány István jelentette be a Facebookon.
33. Dráma a levegőben: lezuhant a milliárdos repülőgépe
(Propeller)
A felhők felett került bajba a Calzedonia és az Intimissimi alapítója, zuhanás közben kellett döntenie. Hajmeresztő repülőbalesetet élt túl Franciaország délnyugati részén Sandro Veronesi olasz üzletember, a Calz
34. Fontos részletek derültek ki a titokban felvett kínai gigahitelről
(24 - g)
A hitel több mint tíz százalékkal növelte meg a magyar államadósság devizarészét.
35. Komoly figyelmeztetést adott ki Ma-gyarország első számú bankja egy nagyszabású csalási üg...
(Médiapiac)
Komoly figyelmeztetést adott ki Magyarország első számú bankja, a Magyar Nemzeti Bank egy nagyszabású, kriptobefektetésekkel kapcsolatos csalási ügy kapcsán. A pénzügyi felügyelet 600 millió forintos bírságot szab
36. VSquare: Befagyasztottak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban, az összkép azonba...
(24.hu)
A blokkolt összegek ugyanis csak töredékei a teljes, külföldre mozgatni kívánt vagyonnak.
37. 10 dolog, amit a vagináddal sosem szabad megtenned: pasiknak is tudni kell
(Joy)
Légy jó hozzá!
38. Kitört a pánik: csak harmadszorra sikerült a leszállás a Wizz Air budapesti járatának
(Rúzs Online)
Többen rosszul lettek, sokan pedig kifejezetten halálfélelmet éltek át a bizonytalan helyzetben a Wizz Air fedélzetén.
39. Rátaláltak egy budai ház aljában Somlai Bálint luxuskocsijaira
(Mfor)
Hamar összejött egy nagyobbacska összeg az autók értéke alapján.
40. Kaáli Nagy Géza: Orbánék nőgyógyásza volt a lombikintézetek államosításának egyik motorja
(24.hu)
A Kaáli Intézet egykori tulajdonosa ma sem tartja jó ötletnek az ágazat államosítását.
41. Fájdalmas igazságot mondott ki a leendő miniszter: nem tudjuk megtartani a legjobbjainkat
(Economx)
A Tisza-kormány leendő tudományos és technológiai minisztere arról írt, hogy új alapokra van szükség a tudomány és a politika viszonyában, mert ez fontos tényező Magyarország jövője szempontjából.
42. Mégsem ül be a magyar parlamentbe a háromszoros olimpiai bajnok legenda
(Index)
Magánéleti okokra hivatkozva.
43. Két nappal a választások előtt nyolcmilliárd forintért megvett a MÁV egy háromhetes céget
(Index - g)
Az állam újra próbálja megmenteni a magyar vagongyártás központi cégét.
44. Ez a legritkább vércsoport a világon – Nem véletlenül hívják aranyvérnek
(HáziPatika)
Létezik egy vércsoport, amely annyira ritka, hogy a világon kevesebb mint 50 emberről tudjuk biztosan, hogy rendelkezik vele.
45. Dopemant sem kerülte el a sorsa, kellemetlen hírre ébredt reggel, kiveti magából a szakmai...
(Naphíre)
Dopeman szerencsecsillaga is leáldozóban van.
46. Magyar Péter: A régóta bíróként dolgozó húgom felfüggeszti az aktív bírói tevékenységét, h...
(SzMo.hu)
A leendő miniszterelnök bemutatta a 16 fős Tisza-kormányt, amelyben sógora, Melléthei-Barna Márton kapja az igazságügyi tárcát. Magyar Péter a családi szerepvállalás miatt szigorú átláthatósági szabályokat is
47. "Angyalok őrizzék álmaid!" - Születésnapja után lőtte fejbe magát Róbert a pécsi lőtéren
(BorsOnline)
A férfi 43. születésnapja után végzett magával.
48. Ha meghallod ezt a mondatot valakitől, ne gondolkodj, fuss
(Joy)
Mi kerülhetne még szerinted a listára?
49. Ebben a pillanatban érkezett a bejelentés: letartóztatták a döbröközi gyilkosság gyanúsíto...
(BorsOnline)
A férfi a gyanú szerint megölte az 57 éves élettársát.
50. Itt az újabb nagy balhé? Egymásnak feszült Balogh Levente és Bohár Dániel, egy videó után ...
(Blikk)
Nagy balhé van kialakulóban Balogh Levente és Bohár Dániel között. Az adok-kapok a jobboldali influenszer és médiaszemélyiség videójával kezdődött, amelyben az ásványvízkirály ATV-s szereplését elevenítette f
1. „A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől (Index - g) A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.
2. „Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol nég... (24.hu) Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
3. A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek. (ProfitLine) 2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért
4. Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje (Economx) A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
5. Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos... (Femina) Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.
6. Szégyenletes videó került elő, ahogy menekülnek a titkosszolgálat emberei a Donald Trump e... (Index - kf) Alig volt szakszerű megmozdulásuk az ügynököknek, itt még fejek hullanak.
7. Ha jön az euró, mi lesz a forintkészpénzzel? – itt a válasz (Index - g) Az euró bevezetése nemcsak politikai vállalás, hanem egy pénzügyi újrarendeződés kezdete.
8. Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld (Femcafe) Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.
9. Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű ... (Femina) 2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.
10. Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog (Infostart) Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.
11. Meggondolta magát a Szőlő utcai ügy koronatanúja, felfedi Zsolti bácsi kilétét (Index) A gyerekekért változtatta meg szándékát.
12. Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is (Player) Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.
13. Volodimir Zelenszkij reagált Magyar Péter feltételeire (Index - kf) Ukrajna európai uniós csatlakozása a tét.
14. A bírói egyesület üzent Magyar Péter igazságügyi miniszterjelöltjének (SzMo.hu) A Magyar Bírói Egyesület együttműködést ajánlott a leendő igazságügyi kormányzatnak. A szervezet a közleményében élesen bírálta az előző kormányt a bírói függetlenség aláásása miatt.
15. Ez a vitamin túladagolva szívritmuszavart okozhat (Femcafe) Sokan úgy gondolják, hogy a vitaminokból minél többet fogyasztanak, annál jobb hatást érnek el, pedig ez korántsem igaz, ugyanis bizonyos esetekben a túlzás kifejezetten veszélyes is lehet.
16. Magyar Péter bejelentést tett, megvan a leendő Tisza-kormány belügyminisztere (Index) Pósfai Gábor Pintér Sándort váltja, aki 16 éven keresztül irányította a tárcát.
17. Visszakapják néhány éve elvett jogukat a szülő nők: óriási felháborodást keltett annak ide... (Femina) Kapitány István jelentette be a Facebookon.
18. VSquare: Befagyasztottak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban, az összkép azonba... (24.hu) A blokkolt összegek ugyanis csak töredékei a teljes, külföldre mozgatni kívánt vagyonnak.
19. Rátaláltak egy budai ház aljában Somlai Bálint luxuskocsijaira (Mfor) Hamar összejött egy nagyobbacska összeg az autók értéke alapján.
20. Kaáli Nagy Géza: Orbánék nőgyógyásza volt a lombikintézetek államosításának egyik motorja (24.hu) A Kaáli Intézet egykori tulajdonosa ma sem tartja jó ötletnek az ágazat államosítását.
21. Fájdalmas igazságot mondott ki a leendő miniszter: nem tudjuk megtartani a legjobbjainkat (Economx) A Tisza-kormány leendő tudományos és technológiai minisztere arról írt, hogy új alapokra van szükség a tudomány és a politika viszonyában, mert ez fontos tényező Magyarország jövője szempontjából.
22. Mégsem ül be a magyar parlamentbe a háromszoros olimpiai bajnok legenda (Index) Magánéleti okokra hivatkozva.
23. Két nappal a választások előtt nyolcmilliárd forintért megvett a MÁV egy háromhetes céget (Index - g) Az állam újra próbálja megmenteni a magyar vagongyártás központi cégét.
24. Magyar Péter: A régóta bíróként dolgozó húgom felfüggeszti az aktív bírói tevékenységét, h... (SzMo.hu) A leendő miniszterelnök bemutatta a 16 fős Tisza-kormányt, amelyben sógora, Melléthei-Barna Márton kapja az igazságügyi tárcát. Magyar Péter a családi szerepvállalás miatt szigorú átláthatósági szabályokat is
25. 2017-ben még mint egy külföldi multi vezére szólt be Orbánnak, most átveszi a Belügyminisz... (Forbes) Két új miniszter jelentett be Magyar Péter, megvan a belügy- és az igazságügyminiszter is. Mi történt? „Pósfai Gábort, a Tisza operatív vezetőjét kértem fel a rendvédelmet és sportot felügyelő és irányító
26. „Visszaadjuk a Balatont az embereknek” – Kerítésbontással ünnepelnek, ingyenes lett az egy... (SzMo.hu) Dr. Tóth Gergely, Keszthely polgármestere szerint a tó megóvásának egyik kulcsa, hogy az emberek magukénak érezzék a természeti kincset.
27. 4 makacs tévhit a vércukorszintről – ezeket sokan rosszul tudják, pedig fontos lenne tiszt... (EgészségKz) A vércukorszinttel kapcsolatos tévhitek tehát gyakran túlzott tiltásokhoz vagy éppen hamis biztonságérzethez vezetnek.
28. Brutális összeg: 2600 milliárd forint közpénz folyt a NER vagyonlerakóiba (Forbes) A Transparency International Magyarország birtokába jutott információk szerint a Tiborcz Istvánhoz tartozó alapkezelőt találták meg a legtöbb állami forrással.
29. Újabb rendőrségi razzia indul hétfőtől, ha ilyen járművet vezetsz, téged is figyelni fogna... (Dívány) Május 4. és 10. között az ország egész területén a tehergépkocsik és buszok fokozott közúti ellenőrzését végzi a rendőrség. Az akció a nemzetközi Roadpol rendszeren belül zajlik majd.
30. „Nem kérünk, követelünk” – komoly tervekkel készülnek a kormánnyal való tárgyalásra Zlati ... (Infostart) Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól – mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (Maszsz) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
31. Ennyivel emelkedik idén a nyugdíj (NLC) Ezekre a változásokra készülhetünk a nyugdíj tekintetében, az új kormány megalkulása után.
32. Sándor, akinek bocsánatot kell kérnie, az nem te vagy. (Wmn) Szabó Anna Eszter publicisztikája a Zsolti bácsi-ügyet körülvevő cirkuszról és az áldozatok újratraumatizálásáról.
33. Orbán Balázsék is üzentek Magyar Péternek, megszületett a döntés az osztalékfizetésről (Mfor) Az Orbán Balázs által irányított elitképző állítása szerint megegyezett a Richterrel az osztalék kifizetésének elhalasztásáról.
34. Újabb egyhetes razziát hirdettek, most ezt fogják nézni a rendőrök (Totalcar) Hétfőtől indul az újabb közlekedésbiztonsági akció a magyar utakon.
35. Hegedűs Zsolt árnyalta a Kapitány István által bejelentetteket (Infostart) A szülészet-nőgyógyászat helyzete a téma.
36. Kapitány István rendkívüli bejelentése: ezeket az egészségügyi reformokat haladéktalanul b... (Pénzc.) A szabad orvosválasztást a jelenlegi kormány 2021-ben, a hálapénz kivezetésével párhuzamosan szüntette meg.
37. Regenerálja a májat és a kávét is helyettesítheti egy gyomnövény - így készíthet otthon ré... (EgészségKz) Ami a kertészek réme, az máj és az ízületek megmentője lehet.
38. Magyar Péter kemény döntést hozott Rónai Egon interjúja után (ATV) Magyar Péter bejelentette, hogy visszautalják Wáberer Györgynek a választás előtt 5 nappal utalt 100 millió forintot.
39. Hatalmas bejelentést tett a Tisza Párt miniszterjelöltje: vadiúj hatóságot hoznak létre – ... (Pénzc.) A jövőben a civil szervezetek és az állampolgárok véleménye is érdemi szerepet kap az engedélyezési és ellenőrzési folyamatok során.
40. Klímaszerelők figyelmeztetnek – Gigantikus pácba kerülhetsz a szezon előtt (Femcafe) Sok dolog miatt figyelmeztetnek a klímaszerelők, de talán ez a legfontosabb, mielőtt beindulna a szezon.
41. Hírek érkeztek Bulgáriából az euró bevezetése után négy hónappal: ez várna Magyarországra,... (Pénzc.) Az Európai Bizottság egy külön jelentésben javasolta a bolgár hatóságoknak a szigorú árellenőrzés folytatását.
42. Az UEFA megindokolta, miért vonta vissza a játékvezető az Arsenal tizenegyesét az Atlético... (Player) Itt a hivatalos indoklás.
43. A gyom nem ellenség, hanem üzenet: emiatt nő a csalán és a pitypang pont ott, ahol látod (Agroinform) Nem kell laboratóriumba küldened a földmintát ahhoz, hogy tudd, mi hiányzik a talajodból – elég, ha körülnézel az ágyások mentén.
44. Orbán szavai után jött a valóság: titokban aranybánya lett Ukrajna a magyar cégeknek (Economx) A magyar nagyvállalatok köszönik szépen, remekül érzik magukat a háború sújtotta országban. A 2025-ös pénzügyi adatok szerint 246 magyar érdekeltségű cég nemcsak talpon maradt, de jelentősen növelni i ...
45. Végre egy biztonsági kamera, aminek nem csak dísz a zoomja – kipróbáltuk a TP-Link Tapo TC... (Player) A TP-Link Tapo TC47 szakít a bonyolult biztonsági rendszerek hagyományával, és egy meglepően egyszerűen telepíthető, dupla lencsés megoldással hozza el a tűéles kontrollt az otthonunkba.
46. Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan dön... (Index - s) Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
47. Te is szereted a lángost? Akkor ezt nagyon fontos megtudnod róla. (Agroinform) A lángos minden évszakban hódít: strand, piac, rendezvény – kihagyhatatlan élmény! De vajon ezt a titkát ismered? Pedig nagyon fontos lenne, hogy tudj róla!
48. A 180 milliárdos üzlet: felvásárolják a Bajnai Gordon vezette globális óriást (Forbes) A Lazard megállapodott arról, hogy mintegy 575 millió dollárért felvásárolja a Campbell Lutyens magántőke-tanácsadó céget. Utóbbi vezérigazgatója a korábbi magyar miniszterelnök, Bajnai Gordon. Mi történt? A Laz
49. Tizenegy másodpercbe sűrítve így néz ki egy földi év a világűrből (Rakéta) A geostacionárius pálya olyan Föld körüli pálya, amely az Egyenlítő síkjában található, és amelyen egy objektumnak a keringési ideje megegyezik a Föld forgási sziderikus periódusával, azaz lényegében a keringé
50. 17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse (Player) 17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.
Kevesebb bulvárt!
Több bulvárt!