- 1. Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés p... (24.hu) A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.
- 2. Akár három milliós bírságot kaphatnak egyes kertesház-tulajok, változott a szabályozás (Index) Sokba kerülhet, ha nem ismerjük a helyi szabályozást.
- 3. Megszólalt a párttársa helyett szavazógombot nyomó tiszás képviselőnő (24.hu) Egyetlen mondatban adott magyarázatot az ellenzéki vádakra.
- 4. Kapitány Istvánt a repülésről kérdezték, tragikus körülmények között elhunyt pilóta édesap... (Index) Édesapja a Malév főpilótája volt.
- 5. Török Gábor: Sikerült felpiszkálnia az ügyészségnek Magyar Pétert (24.hu) A felfüggesztésekre váró mentelmi jogokról és a köztársasági elnök legfőbb ügyész jelöléséről is szó volt a legutóbbi Törökülésben, amely Török Gábor mellett ezúttal Schultz Nórával egészült ki.
- 6. Hatalmas balhéval ért véget a magyar-ukrán meccs, Szoboszlai szerint ez benne van a fociba... (SzMo.hu) A magyar csapatkapitány szerint a játékosok kiállása egymásért kifejezetten fontos üzenet a vereség után. A hajrában kialakult lökdösődés miatt több figyelmeztetést is kiosztott a játékvezető.
- 7. Váratlan helyen látták Orbán Viktort, lesifotó bizonyítja, mit csinált (ATV) Orbán Viktor is a Puskás Arénában nézte a magyar–ukrán mérkőzést.
- 8. Magyar Péter: Javaslom, hogy ha már a Fidesz maradéka kirendel dobálni embereket, akkor el... (24.hu) Országjárásának szolnoki állomásán repült a tojás a miniszterelnök felé.
- 9. Az olasz sajtó odáig van Magyar Péter táncos videójáért, Siklósi Beatrix és a KDNP is felh... (SzMo.hu) A vatikáni magánaudiencia estéjén a Santa Maria in Trastevere bazilika előtt állt be a tömegbe a magyar kormányfő. A helyi lapok laza életérzésről írnak, itthon viszont éles politikai bírálatok érték a jelenetet
- 10. Lángolt a szaúdi főváros, elszabadult a pokol, amikor megnyílt a második front az iráni há... (Index - kf) Szinte puskalövés nélkü foglalták el a kulcsfontosságú vörös-tengeri szorost a jemeni lázadók.
- 11. „Az összes pénzem elvették”, írta a „megtámadott” nő a Facebookon – aztán kiderült az igaz... (24.hu) „Kattant a rugós kés.” „150.000 ft.” A rejtélyes poszt után megszólalt a tolnai rendőrség is: az online térben is felelősek vagyunk azért, amit leírunk.
- 12. Fotókon, ahogy a Magyar Péter-gyűlésen földre tepernek egy tojást dobáló embert a biztonsá... (SzMo.hu) Rövidesen a rendőrök is megjelentek. Először azt hitte Magyar is, hogy egy pohár vizet dobtak felé, a tömegből szóltak neki, hogy tojás volt.
- 13. Fekete-Győr András Várkonyi Andreának üzent: Sürgősen hagyja abba a férjével együtt a magy... (SzMo.hu) A politikus szerint a milliárdos üzletember nem bújhat a munkavállalói mögé a hatósági vizsgálatok elkerüléséért. Fekete-Győr András akkor lépne a hatóságokhoz, ha a cégcsoport nyomást gyakorolna az országra.
- 14. Tömegverekedés tört ki Debrecenben a reggeli csúcsforgalomban egy szerelmi ügy miatt (Index) Videóra vették a brutális jelenetet.
- 15. Fontos bejelentést tett a kormány: Kivonulnak a rendőrök az épületek elől, ide küldik őket (ATV) Átalakítja a védett létesítmények őrzését a kormány: a Készenléti Rendőrséget a honvédség váltja, a felszabaduló 219 rendőrt pedig a közterületekre küldik.
- 16. „Vannak személyek, akik érinthetetlenek” - Molnár Áron Orbán Viktor bíróság elé állítását ... (SzMo.hu) A színész-aktivista nyílt levélben sürgette a miniszterelnököt az elszámoltatási ígéretek betartására. Szerinte a volt kormányfő felelősségét is vizsgálni kellene az aranykonvoj ügyében.
- 17. Váratlan fejleményt hozott a kormány-váltás? Negatív rekord felé közelít a munkanélküliség... (ATV) Negatív tendencia rajzolódik ki a magyar munkaerőpiacon, az elhelyezkedés is egyre nehezebbé válik.
- 18. Több mint 40 millió ember készül a legrosszabbra, hatalmas vihar közelít New York felé (Index - kf) 100 kilométer per órás széllökések és özönvíz várható a keleti parton.
- 19. „Kettőből nulla” – Magyar Péter tornagyakorlattal reagált a szolnoki tojásdobálásra (Index) Edzést javasolt a miniszterelnök.
- 20. Ruszin-Szendi Romulusz meglátta, mire menne el 18 milliárd, azonnal közbelépett (Index) Ötmilliárd forintot irányított máshová.
- 21. Török Gábor szerint provokáció állhat Magyar Péter mentelmi jogának kikérése mögött (ATV) Török Gábor a Törökülés című műsorban Schultz Nórával beszélgetett Magyar Péter és a Legfőbb Ügyészség között kialakult feszült viszonyról. A politológus kellemetlennek nevezte, hogy a hivatalban lévő min
- 22. Gombnyomásos botrány az Országgyű-lésben: Bűncselekménnyel vádolják a Tisza Párt képviselő... (ATV) Képviselőtársa helyett nyomta meg a szavazógombot a Tisza Párt frakcióvezető-helyettese: a Mi Hazánk szerint bűncselekmény történt, lemondást követelnek.
- 23. Mit mond el a harmadszor is eltérő összeggel kiállított gázszámla az MVM gyakorlatáról? (Telex) A nagycsaládos kedvezmény újraszámolása miatt közel százezer forinttal csökkent az éves gázszámla összege, de ennek eléréséhez sziszifuszi utánajárás kellett. Aki nem ilyen kitartó, pórul járhat.
- 24. Elképesztő állításokkal sokkolta az ENSZ közgyűlését Donald Trump (Index - kf) Számos kijelentésével csúsztatott ismét az amerikai elnök.
- 25. Hallerné Nagy Anikó szerint a NER nemcsak a strandolóktól vette el a Fertő tavat, hanem a ... (Telex) Jövő nyáron már lehet strandolni a Fertőn, de ez csak átmeneti megoldás – hangzott el a pénteki soproni fórumon, ahol az az építész mutatta be a terveket, aki a Fertő parti megaberuházás generáltervezője volt a
- 26. Korábban bevonták a jogosítványát annak az Audit vezető férfinak, aki szombaton okozott ba... (Telex) Az esetről egy önkormányzati képviselő adott közre egy térfigyelő kamera által készített videót.
- 27. Tényleg a millenniálok lennének minden idők legintelligensebbjei a földön? (Index - t) Egyre többen hangoztatják, hogy a millenniálok után jövő generációk már nem tudják felülmúlni az elődjeiket.
- 28. Elképesztő gyógyulás: egy évet jósoltak neki, most 123-at céloz (Index - t) Huszonegy évesen azt mondták, nem éri meg a diplomaosztóját.
- 29. Az árokba kellett ugrania egy gyalogosnak, hogy ne üsse el a szombat délelőtt Siófokon bal... (Telex) Néhány perccel korábban pedig két kerékpáros haladt azon az úton, ahova az autó végül becsapódott.
- 30. Magyar Péter: Január 1-től jön a vagyonadó (Telex) „Egy kis víztől vagy fröccstől még nem lett még senkinek baja” – reagált a minszterelnök.
- 31. Ha meg tudja szagolni a köldökét, sok mindenre fényt deríthet (Index - t) Ez a testrész olyan, mint egy ujjlenyomat, tele van hasznos információval.
- 32. Újra átírná a világtérképet Donald Trump, ezúttal a Hormuzi-szorost nevezné el magáról (Index - kf) Az amerikai elnök eközben elutasította a szoros megnyitására vonatkozó iráni javaslatot.
- 33. Magyar Péter bejelentette: 2027-től jön az eddigi terveknél is szigorúbb vagyonadó (Portfólió) Magyar Péter miniszterelnök az országjárása szolnoki állomásán bejelentette, hogy a Tisza programjának megfelelően 2027. január elsejétől bevezetik a vagyonadót. A kormány az eredetileg vállaltaknál szigorúbb fel
- 34. Harcba hívta a fiatalokat XIV. Leó pápa, megtelt a Stade de France (Index - kf) Tízezrek előtt beszélt a küzdelemről a katolikus egyházfő.
- 35. Kelet-Európában csaphatott le az orosz hírszerzés: lángokba borult a kritikus infrastruktú... (Portfólió) Gyújtogatás történt egy lengyelországi Starlink-földállomáson, a lengyel hatóságok pedig terrorcselekmény és szabotázs gyanújával nyomoznak az ügyben, amelyet feltételezésük szerint orosz hírszerzési megbízá
- 36. Kármán András, Csányi Péter, Hernádi Zsolt, Karácsony Gergely: lassan végleges az év gazda... (Portfólió) Másfél hét és ismét a magyar gazdaság legfontosabb szereplőivel népesül be a budapesti Hotel Intercontinental. Tizenhatodik alkalommal rendezi meg a Portfolio éves gazdasági csúcstalálkozóját, a Budapest Economic Fo
- 37. Vagyonok olvadnak el az autópiacon – Kiderült, mely modellek tartják legjobban az árukat (Portfólió) Hatalmas különbségek vannak abban, mennyit veszít az értékéből egy autó öt év alatt: egyes modellek alig kerülnek kevesebbe, mások eredeti értékének közel kétharmada eltűnik. Az iSeeCars felmérésében sportaut
- 38. Érkezik a megtorlás? – Szembefordulnak a szövetségesei Donald Trumppal, de így is elsöpörh... (Portfólió) Nem ez volt Donald Trump második elnökségének elmúlt két legjobb hete, ami pedig a november 3-i félidős választásokon jöhet, az még nagyobb haragra keltheti. Olyan republikánus fellegvárakat vehetnek be a demokraták
- 39. Ennyibe kerül egy gyermek felnevelése Magyarországon (Portfólió) Modellszámításaim szerint az első gyermek vállalása jelenleg mintegy 101 millió forintos terhet jelent egy átlagkeresetű pár számára, a második, harmadik és negyedik gyermek pedig egyenként további 66 milliót. Ebb
- 40. Dübörög az ukrán ellentámadás: súlyos vereséget szenvedett az orosz hadseregcsoport (Portfólió) Az ukrán fegyveres erők jelentős előrenyomulást értek el a Borova és Szlovjanszk közötti, mintegy 90 kilométer széles frontszakaszon. A hadműveletek eredményeként Szlovjanszk biztosítása a végéhez közeledik, mik
- 41. Egymás után bénulnak meg a kulcsfontosságú rendszerek Ukrajnában – Kiterjedt támadást indí... (Portfólió) Oroszország szeptemberben szisztematikus csapássorozatot indított a kijevi adatközpontok ellen, ami internetkimaradásokat és a médiaszolgáltatások leállását okozta Ukrajna fővárosában - számolt be a Kyiv Independen
- 42. Kulcsszerepet kaphat az NVVH, de önmagában a szuperhivatal semmire sem garancia (Index - g) A valódi kérdés az, hogy sikerül-e feltárni a közvagyont érintő visszaéléseket.
- 43. Hatalmas áttörés a rák elleni harcban: hetek helyett akár napokon belül képes azonosítani ... (Portfólió) A brit nemzeti egészségügyi szolgálat (NHS England) kísérleti programot indít, amelynek keretében gyors genetikai tesztet tesz elérhetővé agydaganatos betegek számára. A szakértők szerint az új módszer alapjaiban
- 44. Így gyalulta le az instagram a természetet is (Index - t) Kirándulásra fel, cél a naplemente!
- 45. Csípős fordulat jön az időjárásban: ez vár Magyarországra az előttünk álló héten (Portfólió) A következő bő egy hétben egy anticiklon határozza meg Magyarország és Európa nagy részének időjárását, ami száraz, nyugodt, napos időt hoz jelentős csapadék nélkül, a hűvös éjszakákat pedig kellemesen mele
- 46. „Sajnálom, hogy nem a fején találtam el” – videón a Magyar Pétert tojással megcélzó férfi ... (hvg.hu) Négy civil ruhás teperte le az ellenszegülő férfit.
- 47. Török Gábor reagált Magyar Péter mentelmi ügyére: A többmilliárdos korrupciós ügyek nem mé... (hvg.hu) A politikai elemző szerint ez „provokáció vagy fricska Magyar Péter irányába”.
- 48. Titokban Orbán Viktor is országjárásba kezdett (hvg.hu) De nem úgy.
- 49. Molnár Áron üzent Magyar Péternek: Kilenc évnyi munkánk gyümölcse lesz, ha Orbàn Viktor bí... (hvg.hu) Molnár Áron örömmel látja, hogy immár Magyar Péter is üti az ügyészséget.
- 50. Melania Trump húzott egy váratlant a kínai elnök tiszteletére tartott díszvacsorán (hvg.hu) Divattörténelem a Fehér Házban.