A keresés eredménye 5552 találat
- Titkos földalatti üzemre bukkantak a Dunakanyar tövében, elképesztő dolgokat rejt a mély (Naphíre) Soha nem fejezték be az üzemet, óriási tervek voltak vele, a történelem azonban mindent megváltoztatott.
- A kések élezésének legegyszerűbb módja: egy olyan eszköz, ami mindenkinek van a konyhájába... (Blikk.) Egy tompa kés könnyen elronthatja a főzés élményét. Ahelyett, hogy könnyedén szeletelné a húst, a zöldségeket vagy a kenyeret, inkább összenyomja és szétszakítja az ételt, ráadásul sokkal több erőt kell kife
- Diákcsíny miatt nyomoz a rendőrség: videóra vették a szörnyűséget a békéscsabai gyerekek (Ripost) Levettek mindent a Facebookról a békéscsabai eset után.
- Mindenki félrehúzódik előled - Egy hét a 120 milliós Range Rover SV-vel (Portfólió) Papíron durva túlzás a Range Rover SV. Több mint öt méter hosszú, közel két és fél tonnás, 615 lóerős luxus-SUV, 23 colos kerekekkel és közel 120 millió forintos árral. Aztán eltöltesz vele egy hetet, autópál
- Leigazolni Alonsót? „Nem, nem, nem!” (Formula) A Ferrari korábbi mérnöke úgy érzi, Fernando Alonso túl sok mindenbe próbált beleszólni a csapat működésében – és ezért sem kellett a Mercedesnek.
- Kapitány István és ritkán látott felesége - mindenki erről a fotóról beszél (Kiskegyed) Az alakuló ülésre együtt érkezett a politikus és titokzatos párja. A közös kép pillanatok alatt bejárta az internetet.
- Putyin iskolai tanára beszélt a jelleméről (146.hu) Vlagyimir Putyin orosz elnök jellemének köszönhetően van ereje leküzdeni minden jelenlegi megpróbáltatást – mondta az elnök tanára, Vera Gurevics. „Elég, mert Putyin jellemével rendelkezik. Az...
- Pamela Anderson készen áll az új szerelemre: egy sármos világsztárra vetette ki a hálóját (Life.hu) Nem mindennapi férfival hozták hírbe a dögös színésznőt. Pamela Anderson a pletykák szerint nem mással randevúzgat, mint Tom Cruise-zal.
- Mindenki a saját szemével láthatja, hogy a Karmelita kolostor nem egy luxuspalota (Ripost) Sokan luxuspalotának nevezték az elmúlt hetekben Orbán Viktor egykori munkahelyét, azonban a valóság egészen más képet mutat. A Karmelita kolostor most már a látogatók előtt is nyitva áll, így bárki a saját szem
- Elképesztő fotó: így bulizta végig az éjszakát a bajnok ETO sztárja és gyönyörű felesége (Origo) Ezt mindenkinek látnia kell!
- Mindenki a saját szemével láthatja, hogy a Karmelita kolostor nem egy luxuspalota (Metropol) Történelmi jelentőséggel bír a felújítása.
- Elrontott, fájdalmas mellplasztikájáról vallott a fitneszmodell - Videón mutatta meg az er... (Life.hu) Mindenki csak ámult Cheyenne Caspary tökéletes testén, de a felszín alatt pokoli fájdalmak és torz implantátumok rejtőztek.
- Mindenki a saját szemével láthatja, hogy a Karmelita kolostor nem egy luxuspalota (BorsOnline) Történelmi jelentőséggel bír a felújítása.
- Auer szerint minden rendben a Mercedesszel, Verstappen brutális előnyt autózott ki a cseré... (MotorSp) Auer stabil előnyt hagyott a hollandra, Verstappen pedig még rá is tett egy lapáttal.
- Videón, ahogy keresztbe tett Verstappen csapattársának a Dacia, amiért mindenki odavan (MotorSp) Egy szerény Dacia okozta a nürburgringi futam eddig legmeglepőbb jelenetét, amikor huzamosabb ideig feltartotta a mezőny egyik GT3-as favoritját.
- Minden, amit a hantavírusról tudnod kell: tünetei, elterjedése, és a luxushajó története. (BorsOnline) Május elején sokkolt mindenkit a hír, miszerint egy Argentínából a Zöld-foki-szigetek felé tartó luxushajón hantavírus-fertőzés történt, amely eddig három utas életét követelte, továbbá egy embert pedig intenz
- Időjárás - Ekkora hőségre senki nem számított (Rúzs Online) Milliók élete került veszélybe a mindent felperzselő hőség miatt.
- Mi az a tao pénz? Így működik a tao rendszer: minden információ a tao bevallás, felajánlás... (Pénzc.) Így működik a tao rendszer 2026-ban: mutatjuk, mit kell tudni a tao pénz mértékéről, a társasági adó bevallásának és fizetésének menetéről, valamint a tao-felajánlás előnyeiről.
- Így szabadulhatsz meg 5 nap alatt a borostyántól egyszer és mindenkorra (Life.hu) Semmiképp se nyúlj veszélyes vegyszerekhez! A borostyán kiirtása ugyanis a kertészeti szakértő szerint egy filléres, minden háztartásban megtalálható keverékkel is lehetséges.
- Mit olvasnak az amerikai turisták Magyarországról? (Mfor) A legnevesebb amerikai online turisztikai lapra, a Travel and Leisure-re naponta milliók kattintanak. A közkedvelt hírforrás a világ minden részét bemutatja az olvasóknak, és több mint száz újságíró számol be éjt
- Ez a hétköznapi készülék viszi el a legtöbb áramot otthon, rengetegen nem is sejtik (Kiskegyed) Sokan észre sem veszik, hogy egy mindennap használt berendezés fogyasztja el a legtöbb energiát a lakásban. Pedig ha nem megfelelően használod, hónap végén kellemetlen meglepetés érhet.
- 7 diétás hiba, amivel garantáltan többet szedsz fel nyárra, mint amennyit leadtál (Sassy) A fürdőruhaszezon előtt mindenki formába lendülne, de a kapkodásnak súlyos ára van. Mutatjuk azokat az önszabotáló lépéseket, amikkel pont az ellenkezőjét éri el.
- Edzés az elmének – Három élvezetes módszer az agy megfiatalítására (Tőzsdefórum) Agyunk kifejezetten jól teljesít a kihívások idején, mégsem kell gyökeresen megváltoztatnunk a mindennapjainkat ahhoz, hogy élvezhessük az egészségügyi előnyöket. Bemutatunk három egyszerű és szórakoztató móds
- 5 dolog, amit valószínűleg nem tudtál a Bajnokok Ligája himnuszáról (Player) A futball és az egyetemes sport egyik legikonikusabb indulója a Bajnokok Ligája himnusza, amely minden BL-meccs előtt hallható. Hozunk öt érdekességet, amit valószínűleg nem tudtál a Bajnokok Ligája himnuszáról.
- „Ez már beteg” – egyre többen készítenek MI-klónt a volt párjukból szakítás után (Origo) Sokan szerint ez már túlmegy minden határon.
- Minden BL rajongó a Pepcoba rohan, olyat gurított a bolt, hogy tömve lesznek a sorok külfö... (Promotions) Soha nem látott kollekcióval rukkolt elő a Pepco, készlethiány várható a szuper focis termékekből, már az eladós csoportokban keresi mindenki a relikviákat.
- Török Gábor: „Szinte minden mondata” kordokumentum Orbán Viktor interjújának (Kontroll.hu) Orbán Viktor szerint a Fidesznek a radikális jobboldali tábor felől kell újraszerveznie önmagát: a volt miniszterelnök a Magyar Nemzetnek arról beszélt, hogy „mindig a szélen kell kezdeni” az újjáépítést, mert
- Nyilatkozott a miniszter, miért kell mindenképp szerződést bontania a kormánynak Krausz Fe... (Mfor) Tanács Zoltán pontosan kifejtette az okokat a tudomány érdekében.
- Halálos divat? Ez a mindenki által imádott fűszer valójában durván mérgező lehet. (Life.hu) Sokan ártalmatlannak hiszik, pedig a túlzott fogyasztása végzetes is lehet. A veszélyes hatása döbbenetes, még a szád is kilyukadhat tőle.
- Bóka János: A korrupciós vádak ráégtek a Fideszre (MagyarHang) Ami a luxizást illeti: Bóka szerint egy politikai közösségnek képesnek kell lennie arra is, hogy bizonyos normákat kikényszerítsen a saját szereplőivel szemben, mert „minden ilyen magatartás végső soron a közöss
- Hetek belül jöhet minden idők legnagyobb tőzsdei bevezetése (Portfólió) Az Elon Musk tulajdonában álló SpaceX a tervezettnél korábban, már június közepén tőzsdére léphet. A vállalat a Nasdaqot választotta kereskedési helyszínként, és az eredetileg június végére tervezett bevezeté
- Dua Lipa olyan vadító miniruhát húzott, hogy mindenkinek elakadt a lélegzete: a falatnyi d... (Femcafe) Az énekesnő ismét bebizonyította, hogy azon kevesek egyike, akik tényleg tökéletes alakkal büszkélkedhetnek: Dua ezúttal egy olyan ezüst darabot húzott, amely kihangsúlyozta brutálisan csábos lábait.
- „Minden hajnalban 2-4 között tologatja a bútorokat.” Az elviselhetetlen szomszédok és a kr... (Bien) A szomszédokkal való konfliktusok gyakran extrém megoldásokat igényelnek. Íme néhány történet, ahol a kreativitás győzött.
- Ukrajna úgy átvette a kezdeményezést a fronton, hogy a győzelem napi parádét is már Zelens... (444.hu) Szakértők szerint a háborúban a kezdeményezést Ukrajna ragadta magához, szinte minden tekintetben egyre nagyobb terheket ró Oroszországra. Az ukránoknál van a drónfölény, egyszerre pusztítják az orosz energetikai i
- Várd a májust! (Népszava) A brit The Telegraph azt írta: „A zene történetének legmonumentálisabb hónapja 1966 májusa volt.” Nem írta, hogy a rockzenéé; lehet, hogy valóban mindent belevett, és az is lehet, hogy nem.
- Farkas Berci öröksége – Az űrkultusz hőskora és a szabolcsi űrvidék (Kultúra.hu) 1980 májusában indult az űrbe Magyarország első űrhajósa, minden magyar „Farkas Bercije”. Szinte napra pontosan 45 évvel később, 2025 júniusában lépett be a SpaceX Dragon űrhajóba Kapu Tibor, és megkezdte útj
- Na, ilyen manikűrt se láttál még, de ezután mindenhol szembejön majd veled (Joy) Hoztunk pár nagyon jó inspirációt!
- Ezt sokan elrontják. Ezen múlhat a paradicsom termés. (Agroinform) Sokan elrontják ezt a paradicsommal kapcsolatban: az öntözésen múlhat minden! Most eláruljuk, hogyan kerülheted el a leggyakoribb bakikat, és hogyan lesz dús, zamatos termésed!
- Magyar Péter sistergős bejegyzéssel ébresztett: arany és márvány borít mindent (Mfor) A Kúria elnökét lemondásra szólította, miután megosztotta a nyilvánosággal a mérhetetlen luxust ábrázoló képeket.
- Arany és márvány mindenütt – meghökkentő Magyar Péter új bejegyzése (Priv.bankár) Mérhetetlen luxust tárt a közvélemény elé az új kormányfő.
- A rejtélyes összetevő, amitől lapos lesz a hasad: miért feledkezik meg róla mindenki? (BorsOnline) A rostbevitel a laposabb has egyik titka.
- Ideális anyós? Létezik! Ez a 3 csillagjegy igazi főnyeremény (Kiskegyed) Az anyósok arról híresek, hogy féltékenyek, tolakodóak és kegyetlenek fiaik partnereivel szemben. Mindenki elgondolkodott már azon, hogy milyen lehet az első találkozás partnere anyjával, bár néha a várakozások fel
- Ami elromolhatott, az el is romlott az elmúlt öt évben – friss adatok jöttek a klímahelyze... (hvg.hu) Szinte minden fontos éghajlati mutató kedvezőtlen irányba mozdult az elmúlt öt év adatai alapján; a globális felmelegedés a duplájára gyorsult, miközben a hatások exponenciálisan nőnek – állapítja meg egy friss
- Luxus mindenáron – Így néz ki a közpénzmilliárdokból felépített fideszes kormányzati negye... (Népszava) Galéria.
- Budapestre figyel a világ a BL-döntő alatt: minden fenekestül felfordul a fővárosban (Mandiner) Gőzerővel készülnek a hatóságok a május 30-i labdarúgó BL-döntőre. Mutatjuk a részleteket!
- Brutális feszültség van a Samsung bértárgyalásai miatt: ha sztrájk lesz, összeomlik az exp... (Portfólió) A dél-koreai kormány minden eszközt bevet, beleértve a sürgősségi döntőbíráskodást is, hogy elkerülje a sztrájkot az ország legnagyobb foglalkoztatójánál, a Samsung Electronicsnál. Ezt az ázsiai ország miniszt
- Ez minden nyugdíjast érint! Aláírták a rendeletet (Kiskegyed) Erről tudnod kell!
- Keményen belenyúlhatnak a legnépszerűbb magyar nyugdíjkedvezménybe: ez a lépés mindent meg... (Pénzc.) A magyar nyugdíjrendszer jelenleg egyszerre túlságosan merev és indokolatlanul laza.
- Nevess magadon: Ez a legjobb reakció a kínos szituációkban (Bien) Mindenki ismeri azt az érzést, amikor kínos helyzetbe kerül. Az, hogy hogyan reagálunk, meghatározhatja, hogy mennyire leszünk képesek elengedni a pillanatot.
- Minden felesleg eltűnik rólad, ha így iszod a kávédat: olvadni fognak a kilók (Femcafe) Sokan úgy kapaszkodnak a reggeli kávéjukba, mint az utolsó reménysugárba egy hosszú hétköznap közepén. De mi van akkor, ha a megfelelő módon elkészített kávé nemcsak felébreszt, hanem a fogyást is támogathatja?
2026.05.17