- 1. Temuról rendelt mágneseket nyelt le egy tini, a beleiben is működött a fizikai törvény (Player) Több nap szenvedés után műtét lett a nem kellően átgondolt cselekedetből.
- 2. A Netflix új mozijától megfagyott a vér az ereinkben (Player) Kathryn Bigelow a Bombák földjén című mozival csinált történelmet, amikor 2010-ben megkapta a filmért a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat, ezzel ő lett az első nő, aki átvehette ezt az elismerést.
- 3. Dunába ugrott a betörő, egy méterre úszkált a parttól, ahol a rendőrök sétáltak mellette, ... (Player) Amikor elfáradt, a segítőkész rendőrök kihúzták a vízből, aztán rögtön meg is bilincselték.
- 4. Egy másik múzeumot is kiraboltak Párizsban, öt kiló aranyat vittek el egy sportszatyorban (Index - k) Az ügyészség szerint a kár felbecsülhetetlen.
- 5. Ha komolyan vesszük ezt a népszokást, már tudhatjuk, milyen telünk lesz (Index - k) De emlékezünk a meggyilkolt brit királylányra is.
- 6. Sir Schiff András kapta a világ egyik legnagyobb művészeti díját (Index - k) Rangos elismerésben részesült a világhírű magyar zongorista.
- 7. Újra jön a Miami Vice, megvan, ki lehet a főszereplő (Index - k) Az ikonikus sorozat filmváltozata 2027-ben kerülhet a mozikba.
- 8. Másfajta sztárboksz, viszont ez is ütős: Lotfi Begi belépett Király Viktor birodalmába (Index - k) Run ez is, mégis más.
- 9. Még a fejünk is belesajdult ebbe az új Harlan Coben-sorozatba (Index - k) Van benne egy misztikus csavar, de ez kevés az üdvösséghez.
- 10. Három évad után sem fárad A diplomata a Netflixen, sőt belehúz a végjátékba (Index - k) Továbbra is tarol.