- 1. Megszüntették az eljárást, majd visszahelyezték Szolnokra a katonanő által feljelentett ez... Évek óta húzódik annak a szolnoki jogász tisztnek az ügye, aki bepanaszolta, majd feljelentette egykori felettesét, amiért ő akarata ellenére közeledett hozzá. A nyár végén az ezredes ellen zajló büntetőügyet me
- 2. Most aztán látszik, mi a f.sz történik a magyar művészetben Jeles magyar költők a költségvetés tervezetét látva felelősségre vonják a kormányt, és belerúgnak abba, aki már régóta lábra jön. Vélemény.
- 3. Felhasználható közeg Jól felépített narratíva, a klubelnökhöz hű klientúra – a kormány összeférhetetlenségi törvénye ellenére újabb négy évre tervez a Fradi élén a Fidesz leköszönt pártigazgatója, Kubatov Gábor. Ennek megér
- 4. „Az óvoda nem az iskola előszobája” Évekig alig kapott figyelmet a 0–10 éves korosztályt ellátó intézményrendszer, ám immár önálló államtitkárság foglalkozik ezzel. Ennek vezetőjével az óvodai alapprogram megújításáról, a rugalmas iskolake
- 5. Nem konyhanyelven A Titkaink ősbemutatója 2013-ban volt; a kritika és a közönség is nagyon gyorsan besorolta a Pintér-életmű csúcsdarabjai közé. Mégis – vagy éppen ezért – tizenhárom évet kellett várni, hogy egy másik rendez
- 6. A zene nyelve Több szempontból is zavarba ejtő a Hamvas Béla zenei írásait összegyűjtő kötet. Kikezdhetetlen magabiztossága, nagy léptékű hivatkozásai, „megtalált” összefüggései és tévedései miatt esetlegessé, blöffs