- 1347. Bekiáltás: A győzelem napján is az olajért harcol a világ Címkép: Nikolás Maduro és Vlagyimir Putyin a Venzuela és Oroszország közötti stratégiai partnerségi és együttműködési szerződés május 7-ei aláírása után – A Venezuelában található, az USA számára is fo
- 1346.Bekiáltás: Terror- és szabotázs-akciókra készül Ukrajna Címkép: A 2014-ben kezdődött donyeci vérengzésekben kitűnt, a nyugati kiképzők által felkészített ukrajnai banderista-fasiszta Azov zászlóalj tagjai nem véletlenül tartották magától értetődőnek, hogy a NATO-s
- 1345.Bekiáltás: Örvendjetek, csak a lakosság ötöde kirekesztett! Címkép: Tábori Kornél 1920-as szociofotója az „Egy halálraítélt ország borzalmaiból, Razzia a budapesti nyomortanyákon” című kisalbumából. A kép eredeti aláírása: Tisza Kálmán tér 22. II/26. S. B. rokkant
- 1344. Bekiáltás: Ördögtől valónak mondta a kapitalizmust a pápa Címkép: Az EchoWatch 2015. július 15-én Ferenc pápa Bolíviában elmondott beszédéről a The Guardian alapján tudósító cikkének címe a pápától vett idézettel: »A féktelen kapitalizmus „az ördög ürüléke”
- 1343.Bekiáltás: Miért rendítheti meg az EU-t Ukrajna csatlakozása? Karikatúra: „Egészen az utolsó ukránig…” – Korábbi, feltáró cikkeim után most az oroszgyűlölet ukrajnaiak egy részében való felkeltésének mélyebb okát is felfedezni véltem Böröcz József professzornak a
- Trump kormányzási koncepciójának három pillére Ideje megismerkedni azokkal, akik megalapozták mindazt, amit Donald Trump második elnöksége alatt, elnöki felhatalmazással végrehajtatott! Az Egyesült Államok 2025. január 20-án beiktatott 47. elnöke eddig több mint s
- 1342. Bekiáltás: Van magyarázat Trump intézkedéseire Címkép: Donald Trump amerikai elnök 2025. április 2-án, Washingtonban, a Fehér Ház Rózsakertjében felmutatja azt a táblázatot, amellyel azt kívánja illusztrálni, milyen veszteségeket szenvedett el eddig az USA a sze
- 1341. Bekiáltás: Az ukrajnai drónború borzalmai Címkép: Sura Burtina 11-részből álló, eredetileg a Reportagen című svájci lap számára készült írásának egyik illusztrációjaként egy orosz lövészárokról készült drónfelvételt szerkesztett a Putyin-barát
- 1340. Bekiáltás: Itt van Ukrajna további kirablásának terve Címkép: Volodimir Zelenszkij ukrajnai vezető, Keir Starmer brit kormányfő, Emmanuel Macron francia államfő 2025. február 26-án, Párizsban – Arcátlan, a csúsztatásoktól, a valótlan állításoktól sem tartózkodó
- 1339. Bekiáltás: A merkelezés után jön a merzelezés Címkép: Itt az újabb politikus, akivel elterelhető a figyelem arról, hogy a kapitalizmusban a kapitalizmus törvényszerűségei okozzák a kibékíthetetlen ellentéteket, az adott keretek között feloldhatatlan ellentmond
- 1338.Bekiáltás: Trump és Putyin hátában európai harci dobok peregnek Címkép: Emmanuel Macron francia elnök vadászpilóták gyűrűjében hívott fel intenzív fegyverkezésre, mert szerinte ez a béke leghatásosabb biztosítéka. Zelenszkij szintén megmutatta, hogy bármikor kész dacolni az
- 1337. Bekiáltás: A poloskázó Orbán Szálasi nyomába lépett Címkép: Szálasi Ferenc, amikor 1946-ban szembesítették a lerombolt Budapest látványával – A nyilas pártvezér poloskázása volt az orbáni kijelentés előzménye, amit a tömeg 2025-ben ugyanolyan tetszéssel fogadott
- 1336. Bekiáltás: Újabb csapdákat láthat Moszkva a dzsiddai egyezségben Címkép: Marco Rubio amerikai külügyminiszter és Mike Waltz nemzetbiztonsági tanácsadó Dzsiddában, a 2025. március 11-én, az ukrajnai delegációval folytatott tárgyalás után – Előtte minden addiginál nagyobb dró
- 1135. Bekiáltás: És mégis a tőkén túlra tekintenek Címkép: Mészáros István (1930–2017), akinek monumentális, előbb Londonban, New Yorkban angolul és – sokáig a magyar kivételével – számos más nyelven is megjelent, A tőkén túl című kötetére utalnak a márc
- 1334. Bekiáltás: Trump és/vagy Zelenszkij fanok, elemezzetek végre! Címkép: A karkeresztezéssel elutasítást kifejező Volodimir Zelenszkij ukrán vezető, illetve Donald Trump amerikai elnök és alelnöke, JD Vance az ovális irodában, a média nyilvánossága előtt csapott össze 2025. fe
- 1333.Bekiáltás: Tabu lett a munkás, a gyár, a kizsákmányolás Címkép: Melegh Attila szociológus, Kőszeghy Ferenc, a Mérce munkatársa, Gagyi Ágnes szociológus, a szerző Szalai Erzsébet szociológus, Marosán Bence filozófus a Mi a munka és mi a kapitalizmus? című esszékötet ny
- 1331.Bekiáltás: Trump és Putyin között a zavarodott Zelenszkij Címkép: Trump és Zelenszkij adok-kapokjára, nemkülönben Trump és Putyin lassan körvonalazódó, a kapitalizmus globális folyamatainak alávetett ügyletére az ukrán elnökéhez hasonló, tanácstalansággal vegyes dühh
- 1330.Bekiáltás: József Attilától sem tanultuk meg, hogy a tőke és fasizmus jegyesek Címkép: A február 12-én, a Fehér Ház ovális irodájába betoppanó Elon Musk vállán négyéves fiával, miközben Donald Trump sokadik rendeletének újságírók jelenlétében történő aláírására készült – A j
- 1329. Bekiáltás: Kijev és EU nélküli béke Címkép: Trump és Putyin választások utáni első, másfél órás telefonbeszélgetése – Miközben a Washington vazallusává lett EU, Brüsszel, Párizs vagy Berlin neve nem szerepel a világszerte nagy érdeklődéssel v
- 1328. Bekiáltás: Trump és Zelenszkij ügylete is csak álca Az Ukrajna, s immár az Oroszország területén folyó háborúról korábban szövegelőket mostanában Washingtonból szembesítik mindazzal, amiről hamisan tudósítottak, szakértettek. De itt az újabb kihívás: Trumpnak
- 1327. Bekiáltás: Magyarok nélküli béke Címkép: II. Musztafa követelését figyelembe véve, 1698 őszén, a Pétervárad és Belgrád között félúton fekvő Karlócán kezdődtek meg a tárgyalások. A háború alatt porrá égett falucska körzetében sátorvár
- 1326.Bekiáltás: Trump korbáccsal kombinálja a mézesmadzagot Címkép: Vlagyimir Putyin és Donald Trump – Az amerikai elnök két nappal a megválasztása után megüzente: mindig jó kapcsolata volt az orosz államfővel, de nem kertelve adta értésére, ha nem áll kötélnek, ő is
- 1325. Bekiáltás: Trumpnak játszottak a politikusok a héten Címkép: Donald Trump 2025. január 16-ai, illetve 2018-as hivatalos fotója – Tel-Avivtól, Moszkván, Teheránon, Jerevánon, Londonon, Kijeven, Pekingen, Tajpejen át Budapestig az elmúlt napokban úgy cselekedett, úgy sz
2025.04.29
2025.04.23
2025.04.21
2025.04.18
2025.04.08
2025.04.07
2025.04.04
2025.03.29
2025.03.24
2025.03.19
2025.03.17
2025.03.13
2025.03.09
2025.03.03
2025.03.01
2025.02.24
2025.02.15
2025.02.13
2025.02.06
2025.01.27
2025.01.24
2025.01.18