- Évekig mindent vitt, most kizárták Mészáros Lőrinc V-Hídját a vasúti közbeszerzésekből A döntést súlyos közbeszerzési szabálytalanságokkal és az uniós támogatások elvesztésével indokolta a kormány.
- Bizonytalanná vált a pécsi Nemzeti Casinó sorsa, amit még az MCC rendelt meg Mészáros-cége... Porra, zajra és megrepedt falakra panaszkodnak a szomszédok a pécsi Nemzeti Casino felújítása kapcsán, miközben a beruházás jövője is kérdéses.
- Árva kutyák mellett BBQ-szettekre és softshell kabátokra ment a pénz az állami állatvédelm... Kevesebb mint kilenc hónap alatt nettó 193 millió forintot költött el a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány Balásy Gyula cégeinél.
- Hazajárt a kormányhivatali főosztályvezető az EU-s programban bérelt autóval A lakóhelye és a munkahelye közti ingázásra használta a hivatali autót a Pest Megyei Kormányhivatal főosztályvezetője – engedély nélkül.
- Vasúti közlekedés veszélyeztetésének gyanúja miatt nyomoz a rendőrség a tervek nélküli ágy... Nemrég számoltunk be arról, hogy éveken keresztül a kötelező tervezés nélkül végezhettek ágyazatragasztási munkálatokat a MÁV megrendelésére.
- A Fidesz keménymagjához vezethet az Alapjogokért Központ ügyében zajló nyomozás A szervezet évi több milliárd forintos közpénzes támogatásokból szervezte a Fidesz nemzetközi kapcsolatrendszerét. Videó.
- Több száz tonna azbesztes hulladék mérgezi Nyergesújfalut Az Eternit városrészben óvodák, járdák és garázsok közvetlen környezete is a legveszélyesebb típusú kék azbeszttel szennyezett. Videóriport.
- Mészáros Lőrinc 2024-ben már három luxusjet végső tulajdonosa volt A három magánrepülőgép összértéke – a vételáruk alapján – megközelíti a 39 milliárd forintot.
- A Közút szerint nem veszélyes hulladék a Pencen lerakott higanyos aszfalt Ahhoz nem elég magas a higanytartalma. A talajra vonatkozó határértéknek viszont a négy-ötszöröse van benne, így nagy kérdés, hogy mi lesz a sorsa.
- Egyre profibb orosz dezinformáció támadja Németországot A legutóbbi berlini választásokra egy helyi startup próbálta felvenni a dezinformációs kampányokkal szembeni küzdelmet.
- Letaposták a töltést a járőröző rendőrök a horvát határon, ahol alig vannak migránsok Évente 10-20 illegális határsértőt fognak a rendőrök, de a töltést évente javíttatja a Vízügy a "migráció okozta károk miatt".
- Tervezés nélkül ragaszthatták a vasúti ágyazatot, feljelentés lett az adatigénylésünkből A munkákkal főként a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó V-Híd csoportot bízta meg a MÁV.
- Maradunk-e akkugyarmat? – a készülő dokumentumfilmünkről beszélt kollégánk az ATV-ben Fekete por című filmünk a hazai akkumulátorgyárak botrányainak összefoglalása mellett feltárja az erőltett akku-iparosítás következményeit is.
- Eltűnt, bezúzott, titkolt olajakták: kiderül-e valaha az igazság? Miközben a kormányülések jegyzőkönyveitől az ügynökaktákig szinte mindent nyilvánosságra hoznak, itt valamiért nincs erre komoly szándék.
- Évi 85 millió forint veszteséget termel az egymilliárdból felhúzott sportcsarnok A több ezer óra nyitvatartásból mindössze 294,5 órát használták az egy éve átadott komlói kézilabda munkacsarnokot.
- „Eltűnt” olajakták az állam és a maffia összefonódásáról A Papíron Szép legújabb adásában Papp László Tamással beszélgettünk az olajügyek eltűnt aktáiról, és a rendszerváltás egyik legnagyobb feldolgozatlan botrányáról.
- Németország a szélsőségek felé fordul – ha így megy tovább, Alice Weidel kancellár lehet A háttérben gazdasági stagnálás, drága lakhatás, migrációs viták és a politikai középpel szembeni növekvő elégedetlenség áll.
- Katonai kalandparkok milliárdokból – bemutatjuk Balásy Gyuláék honvédelmi szerződéseit Milliókért bérelt irattartó szekrény, egy valódi tank árába került játéktank-terepasztal, az átlagbér tízszeresének megfelelő órabérek – ilyen és hasonló tételeket találtunk a Lounge Event és a HM Zrínyi
- A körözött lengyel politikus ügyében tartottak házkutatást az Alapjogokért Központnál A korábban Marcin Romanowski által vezetett lengyelügyi intézet közpénzes támogatásának ügyét az Átlátszó leplezte le augusztusban.
- Több mint ügyvéd, több mint miniszter: másfél évtized Seszták-ügyei az Átlátszón Tízmilliárd forintos nagyságrendű jogtalan előny elfogadásával hozza összefüggésbe az ügyészség Seszták Miklós volt nemzeti fejlesztési minisztert.
- Ígérték, de végül mégsem hozza létre a Korrupciómegelőzési Felügyeletet a Tisza A kormány úgy véli, a meglévő intézményrendszer ellátja a korrupciós kockázatok kiszűrését és kezelését. A civilek szerint azért akad még feladat.
- Állami milliárdok nélkül durván veszteséges lett volna a Mediaworks, a TV2 és a Village Mé... Olvasónk segített feldolgozni a hiányzó milliárdokat a Miniszterelnöki Kabinetiroda 125 milliárdos keretszerződése kapcsán, így pontosabban látszik, hogyan tartotta a kormány lélegeztetőgépen a kormánymédiát.
- Berlin balra, Mecklenburg jobbra, a CDU pedig válságban A CDU története során először esett ki egy tartományi parlamentből, de Merz egyelőre marad.
- Lázár János teniszpályát és napelemparkot is engedély nélkül épített a kastélya mellé Az Átlátszó tavaly decemberi cikke után indított eljárást a kormányhivatal. Ennek eredménye lett a fideszes politikusra kiszabott 13 milliós bírság.
- Napokig tartó szemfényvesztés, semmi bizonytalanság – Oroszország választ Azt akarja láttatni a Kreml, hogy szilárdan ellenőrzi a megszállt ukrajnai területeket.
- Paksi fenékküszöb: az Európai Bizottság a Duna hajózhatósága miatt aggódik Megkerestük az Európai Bizottságot a paksi fenékküszöb kapcsán, nem egészen az a helyzet, amit korábban Magyar Péter állított.
- Az Átlátszó részvételével készült nemzetközi projektet is díjazta az Ij4eu Impact Award Európai díjat nyert az ötven szerkesztőség összefogásával készült, orvosi visszaélésekről és eltiltott orvosokról szóló cikksorozatunk.
- 50 milliárdos keretmegállapodást kötnek NER-cégekkel, Tanács minisztériuma reagált A 4iG és egy Balásy-cég is bekerült a DKÜ legfrissebb keretmegállapodásába. A Tudományos és Technológiai Minisztérium szerint nem volt ráhatásuk a dologra.
- Ajándékok és aknák a Tisza-kormánynak: böngésszen az államhoz visszatérő kekva-vagyonok kö... Összeszedtük és interaktív formában böngészhetővé tettük, milyen vagyonelemeket vesz át az új kormány a nem egyetemi kekváktól.
- Az ügyészség másodszor is felülbírálta a rendőrséget a Vitézy-féle fellebbezéshez csatolt ... Az ügyben az Átlátszó tényfeltáró cikkei nyomán olvasónk tett feljelentést, ám a rendőrség a választások előtt másodszor is megszüntette a nyomozást.
- A fenékküszöb közép- és hosszú távon erodálódni fog – Takács Attila vízépítő mérnök a paks... Takács szerint a paksi építkezésnél a tervezés és a kivitelezés több pontján is olyan döntések születtek, amelyek előre láthatóan növelték a meder kimosódásának veszélyét.
- Nulla fős, nulla bevételű céget is felkértek a nagy sportrendezvények megszervezésére A Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség szerint több céggel is beszéltek, de a többségüknek nem volt szabad kapacitása a szeptemberi rendezvényekre.
- Megnéztük a Kommentár Alapítvány közpénzből lett ingatlanbirodalmát Az Orbán-kormány egyik legnagyobb állami forrásokkal feltőkésített elitképzőjének háttérintézménye, a Kommentár Alapítvány hat év alatt 28 milliárd forintnyi közpénzt költött ingatlanfejlesztésekre. Videór
- Leuralt nyilvánosság és a függetlenség határai: a kormányváltás után is bizonytalan a vidé... Két, fiataloknak szóló helyi lap történetén keresztül megnéztük, hogyan mosódtak össze a politikai függetlenség, az állami támogatások és a kormányzati reklámok határai.
- Egyre jobban utálják a helyiek a debreceni akkugyárakat, de a hatóság csak a vállát vonoga... Sem a fideszes, sem a tiszás politikusok nem jelentek meg a katódgyáras közmeghallgatáson, de a lakosok felháborodottan tiltakoztak az akkus cégek működése és további bővítése ellen. Videóriport.
- A tiszás miniszter átvilágíttatja az alapítványt, ahol ő is kuratóriumi tag volt A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítványnak korábban Gajdos László is kuratóriumi tagja volt, most miniszterként átvilágíttatja.
- Visszavonta a tendert a Gysev, amiről megírtuk, hogy egy cégre írhatták ki A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. úgy döntött, felülvizsgálja a vasúti kitérőkre és kitérőalkatrészekre vonatkozó kiírást, és új közbeszerzési eljárást indít.
- A Duna Aszfalt egy mauritius-i cégen keresztül menedzseli és adóoptimalizálja az afrikai é... Utánanéztünk, minek kell ehhez megfelelni, és milyen előnyökkel jár ez a Duna Aszfalt és tulajdonosa, Szíjj László számára.
- Az Integritás Hatóságnak adott válaszai alapján a Tisza-kormány sem sieti el a közbeszerzé... Ugyan a kormány a javaslatok többségével egyetért, olyan területeken nem látják indokoltak a közbeavatkozást, ahol köztudottan magas a korrupció kockázata.
- Hétköznapi dolgok, halálos fenyegetések: Mit ástam el az orosz megszállás alatt? Három ukrán tanár története a veszteségekről és az identitás megőrzéséről.
- Magdeburg a feje tetejére állította a német politikát A BSW segítheti hatalomra az AfD-t, de ha nem tudnak megegyezni, új választások is jöhetnek, ahol már meglehet a szélsőjobb abszolút többsége is.
- Dubajban vett luxuslakást Balásy Gyula, reklámcége leányvállalatot alapított az Emirátusok... Több százmilliós luxuslakás és egy emirátusi leányvállalat: az Átlátszó és az Occrp Balásy Gyula újabb külföldi érdekeltségeire bukkant, ezúttal Dubajban.
- Politikai keselyűk és csendes balekok diplomatajátszmái a két világháború között Ungváry Krisztián legújabb kötete kémregényként is olvasható: a két világháború közötti politikai és diplomáciai játszmákról szól.
- 35 évig bérelheti az önkormányzati boltot a kivitelezője, aki lakóparkot is épít a faluban Az alig ezer fős falu 336 millió forintot kap a lakóparképítésre kinézett telkekért, de közben az azokat megvásárló céggel 325 millióért építteti fel a boltnak is helyet adó szolgáltatóházat.
- Hűtlen kezelés gyanúja – nem adja ki az állítólagos cáfolatot az önkormányzat Egy uniós pályázat kapcsán tett feljelentést a komlói jegyző, akit ezután "bizalomvesztésre" hivatkozva kirúgott a fideszes polgármester.
- A még csak épülő szegedi BYD-gyár már 28 milliárdért adott el autókat 2025-ben De a Kínából behozott autók eladásából származó közel 30 milliárd forintos bevétel dacára a kínai autógyártó magyar leánycége 8 milliárdos veszteséget termelt.
- Fennállása óta először szerepelt az Átlátszó a közpénzből működő Kossuth Rádióban Kollégánk a Felkelő című műsor szeptember elsejei adásában arról beszélt, hogyan nyerték el az MCC ingatlanjaira kiírt tendereket a kormányközeli cégek.
- Évek óta ígérik, de még mindig várat magára a szentendrei mentőállomás teljes felújítása Repedezett falak, beázások, málló vakolat a szentendrei mentőállomáson. Az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetőjével néztük meg az épületet. Videóriport.
- Szijjártóéknak 257 millió forintért béreltek egy luxusrepülőt három napra Szijjártó Péter volt külügyminiszter és delegációja 2024 júliusában Chilébe, majd New Yorkba és onnan Isztambulba repült egy bérelt luxusjettel.
- Meghívásos eljárás: NER-es kötődésű cég rendezhet meg két nagy sporteseményt A 2026. évi World Athletics Ultimate Championship és az IJF Judo Grand Slam megrendezéséért a Schmidt Gáborhoz köthető IRUB Kft. felel 3,7 milliárd forintért.
- A kormánykommunikációs aranybányából finanszírozott ingatlant béreltek a pénzt osztó hivat... Az NKOH által kérdéses módon elköltött reklámpénzekből egy milliárdos nagyságrendű összeg a jelek szerint éppen az NKOH által bérelt épületben öltött formát.
- Vagyonvisszaszerzési Hivatal: nem adja ki a pontozó sablont és a jelöltek sorrendjét a biz... Átláthatatlan marad a folyamat, hogy mi alapján választották ki a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét.
- Halott tábornokok sírhelye és emlékezete Miért ilyen gyalázatosan emlékeznek meg a háborús bűnöseikről Szerbiában? Antinekrológ.
- Szíjj László repked a legdrágább NER-jettel, ezúttal Mauritiuson járt Olvasónk megörökítette az autópályamogult, amint épp hazatér a 8500 km-re fekvő Mauritius szigetekről, ahová csupán 3 éjszakára ugrott ki az OE-IAV lajstromjelű Bombardier Global 7500-as repülőgéppel.
- Újabb bírságokat kapott az egyik komáromi akkugyár, 7,4 millió forintot kell fizetnie Az SK Battery Manufacturing Kft. nem hajtotta végre maradéktalanul a korábbi bírságolás során megállapított kötelezéseket, valamint újabb munkavédelmi és katasztrófavédelmi vétségeket követett el.
- A villanyszámlát is közpénzből fizeti, mégsem válaszol az adatigénylésre a Magyarország Ba... Megalakulása óta összesen több mint 1,5 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott az Orbán-kormányhoz kötődő alapítvány, mégsem adja ki a kért közérdekű adatokat.
- Az alföldi klímát az afrikai cirok sem bírja, ilyen viszonyok között szántóföldön szinte s... A 2022-es aszály idején a kukorica helyett a szárazságtűrőbb cirokban látták a megoldást az Alföldön, mára kiderült, hogy az afrikai növény sem bírja a 42 fokot.
- Versenykorlátozó lehetett a tender, amit az állami állatvédelmi alapítvány írt ki 116 tonn... A tápok összetételének meghatározása annyira specifikus volt, hogy annak mindössze egyetlen márka és egy forgalmazó termékei felelnek meg.
- Megszereztük a százmilliárdos kormánykommunikációs aranybánya iratait Az Átlátszó kiperelte, megszerezte, más független szerkesztőségek részére átadta, és saját erőből elemezte is azokat a Balásy-féle szerződéseket, amelyeket most közzé is teszünk.
- Lúgos szennyezés szivárog a leapadt Dunába a hulladéklerakónak használt almásfüzitői vörös... Az Átlátszó mérése szerint a Dunába szivárgó szennyezés erősen lúgos kémhatású. Videóriport.
- Kirúgta a komlói polgármester a jegyzőt, aki előtte hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Polics József (Fidesz-KDNP) szerint a két eset között nincs közvetlen összefüggés. A rendőrség közben elrendelte a nyomozást.
- A szennyezéseket feltáró civileket is be kell vonni az akkuipar szigorítási folyamatába – ... A kormány újraszabályozná és felülvizsgálná a hazai akkuipar szereplőit, amihez a civil szervezetek szaktudására is szükség lenne, mondta el kollégánk a műsorban.
- Megkérdezte a minisztérium, hogy kitől kaptuk meg a túlárazott kismotorok adatait Vicces módon pont attól a Szociális és Családügyi Minisztériumtól, ami most megkérdezte, hogy ki küldte el nekünk a számokat. A kavarodást a kormányváltás okozhatta.
- Négymilliós bírságot kapott az Alteo Circular Kft. a salgótarjáni akkuhulladékkal elkövete... A veszélyes akkumulátorhulladékot termékként értékesítette, és egy saját tulajdonában lévő cégnek adta el az Alteo.
- Aránytalanul alacsony ár miatt bukott tendert Mészárosék autós cége A Mészáros M1 Kft.-t és a Mercarius Flottakezelő Kft.-t először nyertesként hirdették ki, majd érvénytelennek nyilvánították az ajánlatukat.
- Tűzijátékból kevesebb, hűtővízből több – Bodnár Zsuzsa volt a Flaszter vendége Dunai fenékküszöb Paksnál, olcsóbb augusztus 20-i nemzeti ünnep, pozícióban maradtak egyes NER-káderek – többek közt ezek voltak a beszélgetés témái.
- Egyetlen cég termékei felelnek meg a Gysev új, 2 milliárdos tenderén Olyan műszaki paramétereket írtak elő az eljárásban, amely a MÁV és a voestalpine Railway Systems tulajdonában álló Vamav Kft.-t hozza helyzetbe.
- A hatóságok szerint elrabolta a 22 éves magyar férfi a 15 éves dán kamaszlányt, a férfi an... A fiatal magyar férfi a rendőröktől tudta meg, hogy az online megismert lány még kiskorú, a dán hatóságok pedig emiatt emberrablással és gyermekpornográfiával vádolják.
- Rejtélyes munkacsoport tagjait fizették a Budapestre menekült lengyel politikus intézeténe... 350 millió forint közpénzből finanszírozták 2025-ben egy olyan lengyel témákkal foglalkozó kutatóintézet létrejöttét és működését, amely a vele szemben fennálló körözés elől Budapestre menekült, a Fidessz
- A Szuverenitásvédelmi Hivatal bezárása az Orbán-korszak végének szimbóluma Mi maradt a Szuverenitásvédelmi Hivatal után? A Papíron szép új adásában végigvesszük az intézmény történetét és a legfontosabb tanulságokat.
- MÁV-tender: kiénekelte a 7,3 milliárdos sajtot a Homlok-cégek szájából a Swietelsky Hiába voltak a legolcsóbbak, mégsem Mészáros Lőrinc exvejének és testvérének a cégei dolgozhatnak a 100-as számú vasútvonal kőbányai szakaszán.
- Félmilliárd forintot kapott a CÖF „magyarországi vállalkozásoktól” 2025-ben Plusz 1,5 millió forintot magánszemélyektől, 80 milliót a Fidesz pártalapítványától, adó 1%-ból pedig 4,5 millió forintot kaptak a Békemenetek szervezői.
- Mészárosék V-Híd Kft.-je behúzta az első, 300 milliós tenderét a választások óta A V-Híd Vagyonkezelő Kft. sínhegesztési feladatokat fog végeznie a Gysev vasúti vonalain. Csak Mészáros Lőrincék adtak be ajánlatot.
- Bejelentésünk nyomán 4 milliós bírságot szabtak ki a Szent Ágota tendere kapcsán A Szeged-Csanádi Egyházmegye alá tartozó gyermekvédelmi szolgáltató kommunikációs kampányára kiírt eljárás jogsértő volt.
- Évekig tároltak a szabadban 600 tonna akkumulátort egy salgótarjáni hulladéktelepen Csak az idén kötelezték a tulajdonosokat, az Alteo Circular Kft.-t és a Peregium Green Zrt.-t a hulladék elszállítására. Az akkukat a hatósági iratok szerint Kistarcsára vitték.
- Strómanok és keresztapák a végeken – Elcsalt vidékfejlesztési pénzek nyomában Egy friss jelentés szerint Magyarország a harmadik helyen áll a vidékfejlesztési programban elkövetett visszaélések számát tekintve 2021-2025 között.
- Észak-olasz villára cserélte budapesti lakcímét Habony Árpád, egy helyi ingatlanos-dinaszt... Július végével Habony Árpád több magyar cégében is egy varesei villára cserélte budapesti lakcímét. A leköszönő miniszterelnök bizalmi körének nem ez az első hasonló ügylete az észak-olasz városban.
- Feleslegessé váltak a külföldi orbánisták, vezetőik Amerikában házalnak a hálózattal Az Orbán alatt kormányzati pénzekből működtetett Danube Institute több külföldi kutatójától megválik a költéseket felügyelő kormányzati biztos.
- Az Orbán-kormány emberei ültek az igazgatóságban, ami engedélyt adott a Ruszin-Szendi álta... A rendőrség még nyomoz a volt vezérkari főnök szolgálati házára költött egymilliárd forint közpénzzel kapcsolatban hűtlen kezelés gyanúja miatt.
- Új lendület a magyar-bajor kapcsolatokban Nemcsak a két állam, hanem a CSU és a Tisza párt kapcsolatai is egyre szorosabbak.
- Lakópark, kórház, óvoda közelében működik Kistarcsán az egyre bővülő hulladéktelep Akkumulátorhulladék, fadarálás, nemesfémkohó, plusz évi 15 ezer tonna műanyag- és fémpalack: az Alteo Circular Kft. tevékenysége ellen tiltakoznak a helyiek.
- Cikkünk után leváltották Orbánék milliárdos jeruzsálemi projektjének vezetőjét Fél évvel a megnyitása után már le is fejezték azt a jeruzsálemi akadémiát, aminek létrehozására Orbánék több mint egymilliárd forint közpénzt szántak a választások előtt.
- Azonosítót cseréltek Mészáros Lőrinc luxusrepülőjén, de így is megtaláltuk A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó, korábban OE-LOT lajstromjelű Bombardier Global 6500-as magángép lajstromjele nemrégiben OE-LAD lett.
- A Tisza-kormány belügyminisztere nem akarja kivizsgálni a NER-korszakban megtiltott Portik... A rendszerváltás óta nemigen volt arra precedens, hogy egy hivatalosan engedélyezett, folyamatban lévő interjút "hatalmi szóval" ilyen módon tiltsanak meg.
- Diplomata-útlevél, kuratóriumi tagság és milliós költségtérítés is járt a volt svájci nagy... Bár Nagy István nagyköveti megbízatása 2020-ban véget ért, párja diplomata-útlevele ezután még hat évig érvényben volt.
- Eltűnt olajakták: 2015-ben bezúzták Orbán Péter országos rendőrfőkapitány olajbizottságnak... Az olajbizottság által 2000-ben bekért, de oda soha meg nem érkezett 405-ös számú ukrán nyomozati anyag mellett a belügyminiszter kabinetfőnöke által a bizottság kérdéseire adott válaszoknak, illetve a Rendvédelmi
- 550 tonna higannyal szennyezett aszfalt várja a sorsát a penci kápolna mögött A Magyar Közút felmarta, a lakosok fénycső-darabokat vettek észre benne, az önkormányzat által kért vizsgálat kimutatta a higanytartalmát, de még nem vitte el a Közút.
- Egy éve pakolták már a humuszt a BYD-nál, amikor a kormányhivatal keresni kezdte a mérési ... Egy általunk megkérdezett szakértő szerint teherautók is okozhatták a talajszennyezést, a kormányhivatal pedig elég sokára vette észre a problémát.
- Badacsonyi turistaházat privatizált Kocsis Máté személyi titkárának cége Ugyanez a vállalkozás százmilliós jutalékot kaphatott az Alapjogokért Központ milliárdos villavásárlása után, és ötvenmillió forint plusz áfás sikerdíjat fizetett Schanda Tamás volt fideszes államtitkár cégé
- Miért menesztették az ukrán hadsereg főparancsnokát? Kormányátalakításnak indult, politikai válság lett belőle. Az ukrán közvélemény tiltakozni kezdett, mert a védelmi minisztert is menesztették.
- Az akkugyárak ellen küzdő civil szervezetek szakmai tudásközponttá váltak az évek során A kutatók a Mikepércsi Anyák és a Göd-ÉRT Egyesület tevékenységét elemezve összegezték, mi mindent tettek a civilek az Orbán-kormány idején.
- Szabálytalan lehet az MCC brüsszeli irodájának átláthatósági nyilatkozata, eltitkolták a v... A brüsszeli iroda igazgatóit tüntették fel végső tulajdonosokként a belga hatóságok felé, miközben a magyar MCC-kekva irányítói számítanak azoknak.
- Házkutatás volt a fideszes propagandagépezet egyik arcánál, Seuso-kincset keresett Előállították Dézsy Zoltánt, a Seuso-kincsekről szóló dokumentumfilmek rendezőjét.
- Kötelező szenzorok nélkül, kézifékhibával közlekedik több tucat új Credo busz A MÁV szerint a "szoftveres anomália" ellenére a buszok (Credobus Econell 12 Next) biztonságosan üzemeltethetők.
- A Tisza megtartotta az Orbán-kormány egyik kulcsemberét, akit most petícióval próbálnak le... A Tisza-kormány egyik első vitatott kinevezése lett az Elios-ügyben is érintett veterán fideszes, Nemcsok Dénes államtitkári kinevezése, ami ellen már kétezren tiltakoznak.
- Három év alatt 920 gyermekbántalmazás-gyanú, 30 kirúgott nevelő csak a Szent Ágotánál Évente több száz gyermekbántalmazás-gyanús ügyet vizsgálnak a gyermekvédelemben, mégis előfordul, hogy bántalmazó nevelők éveken át a rendszerben maradnak.
- Három munkás lezuhant a Semmelweis Egyetem Anatómia Intézetének felújításakor A balesetekben alvállalkozók dolgozói sérültek meg, a rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt nyomoz.
- „Tajvanon a választások óta észrevehetően megnőtt az érdeklődés Magyarország iránt” Eliott Wang, a budapesti Tajpej Képviseleti Iroda vezetője az 1956-ban nyújtott támogatásról, Tajvan biztonsági helyzetéről és a kínai terjeszkedésről is beszélt az Átlátszónak.
- Több mint félmilliárd forint közpénzt emésztett fel Orbánék elkésett jeruzsálemi presztízs... Egy eddig ismeretlen kormányhatározat szerint tavaly több mint félmilliárd forintot tapsolt el a leköszönő kormány a Jeruzsálemi Magyar Akadémia létrehozására, aminek még rendes honlapja sincs.
- A tévéből tudták meg, hogy 9000 fős koncerthelyszín épülhet a lakásuk mellett Pécsett, a Balokány-ligetben épülne meg egy, a Budapest Parkhoz hasonló szabadtéri koncerthelyszín. A lakosok szerint eddig erről nekik senki nem szólt.
- Titkos kormányhatározatokkal is pénzelte az Orbán-kormány a holdudvarát A Makovecz Campus Alapítvány 52 milliárd, a Lázár János-féle Jövő Nemzedék Földje Alapítvány 27,2 milliárd, a BLA 9,8 milliárd, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány 5 milliárd forint közpénzt kapott nem át
- Képviselői mandátumkorlátok: ritka eszköz, vegyes eredményekkel Európában Magyarország lenne az első, ahol korlátozzák a képviselők újraválaszthatóságát. Megnéztük, melyik országokban vezettek be hasonló limiteket, és mi volt a hatásuk.
- Fedetlenül áll a mérgező anyagokkal teli vörösiszap-tározó Neszmélyen Ha nagy a szél, messzire száll belőle a jellegzetes vörös por. Videóriport.
- Így szórta a pénzt ingatlanokra a beszántásra ítélt fideszes káderképző MCC A Mathias Corvinus Collegium Alapítvány hatalmas (állami) vagyonnal rendelkezett, a beruházásokra kiírt tendereit pedig főként kormányközeli cégek nyerték.
- Kik olvassák az Átlátszót? És miből szeretnének többet látni? Bemutatjuk olvasói felmérésü... Közönségünk valamivel fiatalabb lett, több videós tartalmat követ, és szívesen olvasna többet tudományos és külpolitikai témákról.
- 15 éves az Átlátszó – hosszú utat tettünk meg a lendületes elindulás óta Egy ügyvéd, egy informatikus, egy hardveresen titkosított merevlemez, egy nagy teljesítményű wifi-lopó antenna és némi bátorság kellett ahhoz, hogy 15 éve megnyomjam az élesítés gombot az első poszton.
- Lefordítottuk magyarra az Integritás Hatóság 322 oldalas éves jelentését Konkrét példákon, az Átlátszó által megírt eseteken keresztül mutatjuk be, milyen korrupciós kockázatokat rejt a magyar közbeszerzési rendszer.
- A német politikai közép válsága A nevető harmadik a szélsőjobboldali AfD, amely már országosan is a legnépszerűbb párt.
- Elkeserítő szénahiány van a szárazság miatt, sok állattól megválnak a gazdák 15-30 ezer forintos bálaárak várják azokat, akik egyáltalán szerezni tudnak.
- Elfogyott az ivóvíz, két napig nem jött semmi a szadai csapokból A Pest megyei nagyközségben bő két napig a DMRV Zrt. lajtoskocsikkal, a honvédség zacskós vízzel biztosította a lakosság ivóvíz-ellátását. Videóriport.
- „Mindannyian egy kémet tartunk a zsebünkben” – Natalia Krapiva, az Access Now munkatársa a... A új magyar kormány ígéretet tett arra, hogy feltárja az Orbán-korszak megfigyeléseinek teljes körét. Natalia Krapiva szerint ez jó kezdet, de további garanciákra van szükség.
- 100 év alatt térülhetnek meg az M44-esre költött állami százmilliárdok De nyilván soha nem fognak, mert addigra már tönkremegy.
- Így nézett ki az idén 975 éves kijivi kolostor az orosz támadás előtt – képriport A helyreállítás évekig tarthat: munkatársunk korábban készült fotóin mutatjuk meg a Pecserszka Lavra székesegyházat és környezetét.
- Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal, Lánczi Tamás végkielégítést sem kap Az Országgyűlés megszüntette a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, amely az elmúlt két évben többek között az Átlátszó ellen is vizsgálatot indított. Videó.
- Szétrebbentek a NER-es luxusrepülők Budapestről Az egyiket árulják, a másik Bécsbe költözött Budapestről, a harmadik pedig Bécs helyett már Szlovéniában parkol.
- Ünnep lett a tiltakozásból egy évvel a betiltott Pride után Egy évvel a betiltott, rekordrészvételű Pride után felszabadultabb, kevésbé kormányellenes hangulatban vonultak Budapesten a résztvevők. Az Lmbtq-közösség jogegyenlősége viszont továbbra is várat magára.
- Kifizetett nyaralások, törölt foglalások: több tucat károsult maradt a Hotel and More után Szállásfoglalók, munkavállalók és szállásközvetítő cégek is panaszkodnak a Hotel and More Zrt.-re, mely itthon többtucat szállodát üzemeltetett.
- Természetvédelmi területet féltenek a Gödre tervezett luxus nyugdíjasotthontól Zöld, részben természetvédelmi oltalom alatt álló telekre építene százszobás apartmanházat egy cég Gödön.
- Jeruzsálembe tervezték a NER új kulturális főhadiszállását, de már nem sikerült átadni Orbán Viktor terve az lehetett, hogy a választási győzelme után első külföldi útja Jeruzsálembe vezet majd, a látogatás egyik kiemelt eseménye pedig a Jeruzsálemi Magyar Akadémia ünnepélyes átadása lesz.
- A móri ügyhöz hasonlította a Prisztás-ügyben született ítéletet Jozef Roháč Az Átlátszóhoz eljutott a bűnöző kézírásos levele, melyben az ártatlanul elítélt Kaiser Ede ügyével példálózik.
2026.10.09
2026.10.08
2026.10.07
2026.10.06
2026.10.05
2026.10.02
2026.10.01
2026.09.30
2026.09.29
2026.09.28
2026.09.24
2026.09.23
2026.09.22
2026.09.21
2026.09.19
2026.09.18
2026.09.17
2026.09.16
2026.09.15
2026.09.11
2026.09.10
2026.09.09
2026.09.08
2026.09.07
2026.09.04
2026.09.03
2026.09.02
2026.09.01
2026.08.31
2026.08.28
2026.08.26
2026.08.25
2026.08.24
2026.08.21
2026.08.20
2026.08.19
2026.08.18
2026.08.14
2026.08.12
2026.08.11
2026.08.07
2026.08.06
2026.08.05
2026.08.04
2026.08.03
2026.07.31
2026.07.30
2026.07.29
2026.07.28
2026.07.27
2026.07.24
2026.07.23
2026.07.22
2026.07.21
2026.07.20
2026.07.16
2026.07.15
2026.07.13
2026.07.10
2026.07.09
2026.07.07
2026.07.04
2026.07.03
2026.07.02
2026.07.01
2026.06.30
2026.06.29
2026.06.26
2026.06.25