- Egyajánlatos tenderen húzott be ötmilliárd forint értékű megbízást Mészárosék V-Hídja a MÁ... Tavaly megint több lett az olyan közbeszerzés, ahol csak egy cég tett ajánlatot. A MÁV-nál ez az átlagosnál többször fordul elő.
- 390 milliárdról hozhatnak döntést úgy, hogy az Integritás Hatóság nem vizsgálhatja A Közbeszerzési Döntőbizottság szerint az IH nem tudta bizonyítani, hogy jogosult eljárni a DKÜ uniós forrásokkal is érintett tenderével kapcsolatban.
- Videófelvétel: tűz és robbanás a komáromi akkugyárban minőség-ellenőrzés közben Tűz keletkezett, majd az ajtó is kirobbant az Átlátszó birtokába került videó tanúsága szerint.
- Paks II: Már az eredeti építési költségek duplájával kalkulálhatnak az oroszok Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója egy sajtótájékoztatón érdekes számokat mondott. Szijjártó Péter és a magyar kormány nem mond semmit.
- Megígérte. Megcsinálta? Ezzel kampányolt Vitályos Eszter négy éve A 11-es út felújítása, új mentőállomás és egy intermodális csomópont is szerepelt az ígéretek között. Megnéztük, mi valósult meg a bejelentésekből azóta.
- Egy évvel a falomlás után kezdik tervezni a balatonlellei mentőállomás új épületét Nettó 58 millió forintból, 2026 közepére kell elkészülniük a terveknek. Utána indulhat a kivitelező keresése, ha lesz pénz a beruházásra.
- A korrupció elleni küzdelem helyett annak melegágya lehet az antikorrupciós tanúsítvány ISO 37001 tanúsítványa csak 4 építőipari cégnek van Magyarországon, így annak előírása jelentősen korlátozza a versenyt a közbeszerzési eljárásokban.
- 12 milliárdot költöttek a Makovecz-fürdőre, mégis csökkent a vendégéjszakák száma A 12 milliárd forint közpénzből bővített fürdőbe többen mentek tavaly, mint 2024-ben, de aludni kevesebben maradtak a településen.
- Temu expressz nyolcszáz milliárd forintból – a Budapest-Belgrád vasútvonal még mindig nem ... Fejek fognak hullani, ha 800 milliárd forint elköltése után nem bírja a 160-as tempót az új Budapest-Belgrád vasútvonal az átadáskor.
- Felmérés indult a Nemzeti Együttműködési Alapról, várják a civilek tapasztalatait A kutatást a kilenc civil szervezetből álló Civilek Új Alapon koalíció végzi. Az első lépés egy online kérdőív kitöltése.
- Súlyos iparbiztonsági mulasztásokkal is veszélyezteti a lakosságot a gödi akkugyár A veszélyes anyagok valós mennyiségét titkolják, a gyár körüli veszélyességi zónákat pedig nyolc éve nem jelölték ki.
- „Mindent elvesztettem” – így verték át Kopasz Bálint olimpiai bajnok kajakost Az olimpiai bajnok családi házat szeretett volna építtetni, ám a befizetett 91 millió forintért félkész, életveszélyes házat kapott.
- A Samsungot ezerrel védő kormánytagokról beszélt a Klubrádióban Erdélyi Katalin A beszélgetés itt meghallgatható.
- Nagymaroson 10 méter magas látogatóközpont épülne 400 millióból, a helyiek ingatlanpanamát... A polgármester szerint képviseleti demokrácia van: ők – az önkormányzat – a választott testület, tehát ők döntenek.
- Politikai kihívásra jogi válasz: mi a baj a szuverenitásvédelmi törvénnyel az Európai Bíró... Tizenhat év Fidesz-kormányzás után vajon az uniós jogot alkalmazza „Brüsszel” fegyverként Magyarország ellen vagy éppen a politikai eszközként használt magyar jogrend került mostanra az EU alapértékeivel szöges
- Interjú Bodnár Zsuzsával, a gödi akkugyár leleplezőjével Ki védi valójában a szuverenitást? Bodnár Zsuzsa, a kormány által védett Samsung SDI visszaéléseit leleplező újságíró az Átlátszó Podcastjában.
- Jogsértő tenderek miatt bírságolták meg a százhalombattai önkormányzati céget A Battavagyon Százhalombattai Vagyongazdálkodási Kft. nyílt helyett meghívásos eljárásokat folytatott le a Gondozóház kialakítása során.
- Országos közvilágítási mutyit lepleztünk le – már a kiíráskor megvolt, ki lesz a nyertes A Grep Zrt. és az Oriental Lux Kft.-t. úgy nyerte el a meghívásos tendereket, hogy már az eljárások kiírását is befolyásolták. A többi cég csak asszisztált.
- Közel félmilliárd forintot vettek el a Magyar Falu Programtól kormánykommunikációra A péntek éjjel megjelent Magyar Közlönyből derült ki, hogy mennyi pluszpénz jut kormányzati kommunikációval és a konzultációval kapcsolatos feladatokra.
- Hárommillió embert érint a lakhatási szegénység Magyarországon Bemutatta lakáspolitikai javaslatait a Lakhatási Koalíció, amely abban bízik, sok évtized után végre a politikusok is meghallgatják a javaslataikat.
- A Telex értesülése szerint a gödi Samsung-gyár vezetősége az Átlátszó betiltásáért lobbizo... A cégnél a kormánytól várták volna el, hogy valamilyen módon korlátozza az Átlátszó munkáját.
- Az orosz állami tévé stábja is részt vett a pusztaszabolcsi Lázárinfón A magyar újságírókkal ellentétben velük nem veszekedett a miniszter.
- „Ő akarta”, „a vérében van”, „csak segíteni akartam” – így hárítják a felelősséget a gyerm... A gyermekprostitúciós eljárások tapasztalatairól, a futtatók hozzáállásáról és a rendőrség munkájáról beszélgettünk dr. Windt Szandra kriminológussal.
- Több mint hatezer tonna hulladék gyűlt fel a Dunakeszi határában lévő lerakóban Az engedély nélkül felhalmozott több ezer tonna hulladék miatt bírságot nem szabtak ki, és a hatóság újra engedélyezte a dunakeszi sittlerakó működését.
- Pert nyertünk az NFI ellen, nyilvánosak a Petőfi-film díszletének szerződései Az NFI először kitakarta, kiknek és mennyiért adták ki a Rákay Philip-féle Most vagy soha! díszletvárosát, most fél évnyi per után kiderültek a részletek.
- 48 milliárdos megbízást kaptak Mészárosék, Nyíregyházán fejleszthetik az ipari parkot A Mészáros és Mészáros Zrt. a Belfry PE Kft.-vel illetve a KE-VÍZ 21 Kft.-vel kiegészülve lett befutó. A Strabagot aránytalanul alacsony árajánlat miatt kizárták.
- Videójátékra 1,5 milliárd közpénz, megindult a betonöntés Pakson Heti lapszemlénk.
- A Szuverenitásvédelmi Hivatal 1,3 milliárdos költéséről beszélt a Klubrádióban kollégánk Katus Eszter a Reggeli Gyors című műsorban beszélgetett a Hivatal legújabb kommunikációs megbízásáról. A műsor itt visszahallgatható.
- Félkész, életveszélyes házat kapott az olimpikon 91 millióért – egyre többen panaszkodnak ... Cikksorozatunk második részében további Imperial-panaszosok történetét mutatjuk be. Többen feljelentést tettek, ám a cég szerint minden rendben van.
- Miközben Lázár szerint a vasútra kell terelni a kőszállítást, Komlón felszednék a síneket Az építési miniszter gyöngyösi fórumán beszélt a vasút fontosságáról, Baranya második legnagyobb városában viszont épp az ellenkezőjét teszik.
- Kormányközeli cégek építhetik újjá nettó 12,7 milliárdért az MCC révfülöpi táborát A Mathias Corvinus Collegium Alapítvány tenderét a Magyar Építők, a Pharos '95, a Fertődi Építő és a Záév nyerte mindössze 11 millió forint különbséggel.
- Negyvenmillió készpénzben – csak a lényeg nem derül ki Radics vagyonnyilatkozatából Radics Béla vagyonnyilatkozata nemcsak egy fideszes fővárosi képviselő anyagi helyzetéről ad képet, hanem a jelenlegi vagyonnyilatkozati rendszer működéséről és értelmetlenségéről is.
- „A kislány rájött, hogy csak egy zárt intézet mentheti meg a prostitúciótól” – Vaskuti Ger... Lehet-e nevelőként ellensúlyozni a félelmet, amikor a futtató azzal fenyegeti a gyereket, hogy mindenkit agyonlő? Interjú.
- T-Rex az orosz drónok ellen – így él egy kisgyerekes család a jeges Kijivben Ukrajna fővárosában a fagyos hideg, az áramkimaradások és az orosz légitámadások jelentik a mindennapokat, írja tudósításában a kijivi újságíró.
- Magyar Pétert vádolják vele, valójában NER-es üzletemberek cége ajánlott repülőket Ukrajná... A csehországi, de nemrég a magyar kormányhoz közeli szereplőkhöz került Aero Vodochody ajánlotta az ukránok figyelmébe az L-39 Skyfox gépeket, miután a cseh kormány elutasította a haderő gépeinek eladását.
- Bodnár Zsuzsa kapta az idei Paul Lendvai-díjat az akkumulátorgyárak vízfogyasztásáról szól... A díjazott cikksorozatból az derül ki, hogy a lakossági vízhálózat lepusztul, miközben a kormány sok milliárd forint közpénzzel támogatja az akkugyárakat kiszolgáló víziközművek fejlesztését.
- Huszonéves díjlovas veszi meg az egykori Ganz Hajógyár területét 2,9 milliárd forintért A vevő apja Arie Yom-Tov, a Gozsdu-udvarról ismert ingatlanbefektető. Vidámparkot terveznek a Népszigetre.
- Imázsrombolókra hivatkozva újabb milliárdos kommunikációs szerződést kötött a Szuverenitás... A megbízás komplex kommunikációs ügynökségi, gyártási és médiaügynökségi feladatok ellátására vonatkozik. A New Land Media és a Lounge Design a nyertes.
- Győztek a civilek, nem engedélyezte a kormányhivatal a csobánkai bányanyitást A kitermelés után építési törmelékkel akarta feltölteni egy cég a dolomitbányát, de a kormányhivatal ezt nem engedélyezte környezetvédelmi okokból.
- Tudósok a pártállam szolgálatában Bódy Zsombor kötete arról, hogy a "politikailag megbízhatatlan" tudósokat is bevonták a szocializmus építésébe.
- Engedély nélkül szállítanak veszélyes akkugyári hulladékot a Vértes szívébe A komáromi akkugyárból érkeznek mérgező anyaggal teli tartálykocsik a Mészáros Lőrinc érdekeltségi köréhez köthető cég telephelyére.
- Egy évvel az átadás után vette észre a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, hogy nem... Mire észrevették a hiányt, a Fidesz-közeli kivitelező, a Bástya Millenium Zrt. felszámolás alá került. A Főigazgatóságot 2 millió forintra büntették.
- Segíts nekünk megtervezni az évet, töltsd ki ezt a rövid kérdőívet! Öt perc alatt kitölthető kérdőívvel indítjuk az évet, hogy jobban megismerjük olvasóinkat.
- 2,5 milliárdot költhet el kommunikációra Balásy cégeinél Schmidt Mária alapítványa A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány korábban is a New Land Media Kft.-vel szerződött, így nem történt meglepetés.
- Milliók tűntek el, házak maradtak félkészen – mesélik az Imperial-cégháló károsultjai Szakszerűtlen kivitelezésről és eltűnt milliókról számoltak be az Átlátszónak többen is azok közül, akik az Imperial-cégcsoporttal szerződtek.
- Így vezet az út a gyermekotthonból az osztrák bordélyba Pusztít a gyermekotthonokban a prostitúció és a drog, olvasóinktól is pokoli történeteket kaptunk. Megoldásokról a Szőlő utcai botrány után sincs szó.
- MNB alelnök lett, szőlőbirtokot vett a Balaton-felvidéken A közel 4000 négyzetméteres szőlőbirtok a Balaton-felvidéki Nemzeti Park egyik legszebb részén, a Szent Donát kápolna közelében található.
- Szijjártó Péter hivatali repülőútjai 2025-ben is meghaladták a Föld-Hold távolságot A külügyminiszternek tavaly 187 repülőútja volt közpénzből, és összesen 24 napot töltött a levegőben a 365-ből.
- Pontosabb, mint a közvélemény-kutatás? Magyarországon blokkolták a Tisza győzelmét jósló f... Egy felhasználó már 73 millió forintot tett fel a Polymarket online fogadási platformon arra, hogy Magyar Péter lesz Magyarország következő miniszterelnöke.
- Rakéták, bombák, drónok: civileket is támadnak az oroszok Kramatorszkban Sose volt távol a háború Kramatorszktól, és nem érkezett gyorsan. Ám az oroszok a siklóbombák után a drónokat is bevethetik. A naponta terrorizált helyiekkel beszéltünk.
- 41 lakásos társasház épül a veresegyházi tó partján, a helyiek aggodalmai közepette Pont ott, ahol nemrég megváltoztatta a forgalmat az önkormányzat. A telek eredetileg egy képviselőé volt, aki eladta egy beruházónak.
- Bukhatják a helyi gazdák a földbérlést egy decemberi törvénymódosítás miatt Eltörölték azt a korábbi korlátot, hogy csak az vásárolhat földet, aki meg is műveli. Ez a módosítás megnyitotta a termőföld-piacot a befektetők előtt.
- Országreklám: 18 milliárdos keret-szerződést írt alá Balásy cégeivel a Visit Hungary Zrt. A New Land Media Kft. és a Media Dynamics Kft. feladata lesz a turisztikai kereslet ösztönzése belföldön és külföldön egyaránt.
- Folyamatban lévő közbeszerzéseket is vizsgál az Integritás Hatóság Az Integritás Hatóság már a közbeszerzések kiírásánál azonosítaná a korrupciós kockázatokat, a pénzt ugyanis utólag nehezebb visszaszerezni.
- Békét ígért, új országokban támadott Trump – térképen a közelmúlt amerikai katonai művelet... A magyar kormánysajtóban a béke elnökeként bemutatott Donald Trump aktuális elnöki ciklusának első évében hat külföldi országban rendelt el katonai akciókat.
- Ki sem nyitják az orvosi visszaélésekről kapott nemzetközi riasztásokat a hatóságok Kiderült: a tagországok felében nem nézték meg a külföldi hatóságok által kötelezően kiadott figyelmeztetéseket az elmúlt 2 évben. A páciensek bánják.
- Orbán még számolhat a mini-Dubajjal, pedig sorra farolnak ki a befektetők az újabb Alabbar... Az eredetileg 2020-ra tervezett dubaji Dubai Creek Tower szerkezete máig nem készült el, az építkezés többször leállt és újraindult, a befektetők visszatáncoltak.
- Lekapcsolták az internetet Iránban, miután milliós tömeg vonult utcára A csütörtök este megjelent felvételek szerint több városban is tömeges tüntetések zajlottak.
- 8 milliárd forint plusz a gödi akkugyárhoz kapcsolódó villamosenergia-fejlesztésekre Így már 57,5 milliárd forintra, az eredeti összeg két és félszeresére nőtt a gyár és a térség villamosenergia ellátásának költsége, amelyet a kormány közpénzből finanszíroz.
- Tízmilliókat fizetett a BMW gyár kínai építője a hódmezővásárhelyi állványépítő cégnek A bíróság szerint a megrendelt állvány használható, azt ki kellett fizetni.
- A rendész pizzát rendelt neki, majd megpróbálta beszervezni egy bűnbandába „A rendészek rendszeresen verték a fiúkat ott, ahová nem látott a kamera” – a Debreceni Javítóintézetben történt bántalmazásokról, visszaélésekről és eltussolásról számol be egy egykori intézetis.
- Mennyit árt az országnak Lázár János közlekedéspolitikája? A 2025-ös év slágertémáiról – a vasút összeomlásáról és az értelmetlen közúti fejlesztésekről – kérdeztük Vitézy Dávidot az Átlátszó podcastjában.
- Az elmúlt évben is jól pörgött a földvásárlás, a befektetőknek is megnyílt a piac Több cikkben is bemutattuk, hogyan vásárolnak fel földterületeket a kormányhoz közel álló szereplők az ország számos pontján.
- Öt év elteltével az Átlátszó újságíróinak felmentésével zárult „Hol a pénz” Ricsi rágalmaz... A pókeres sógorának brókermarcsis jellegű magánbizniszét 2020-ban a bankfelügyelet állította le, majd rendőrségi nyomozás is indult, több károsult pedig a magánvádló nevét is emlegette.
- Feketelistázták volna az Átlátszót. De sikerült? Ezt az évet is túléltük Az új évre is csak azt tudjuk üzenni: amíg a közönség velünk tart, folytatjuk!
- Luxusrepülőző kormánytagok, oligarchák és családtagok – az Átlátszó legerősebb magángépes ... Orbán Viktor, Nagy Márton, Szijjártó Péter és fia is luxusrepülőkkel utazott idén a nagyvilágban, de megtaláltuk a NER-flotta 25 milliárdos ékkövét is.
- Nem mindig okosabb, mint Zuckerberg? Mészáros cégei több tendert is buktak idén Hol túl drágák lettek volna, ha túl gyorsak - vagy épp Lázár János lépett közbe. Öt megbízás, amit nem a felcsúti milliárdos vállalkozásai nyertek.
- Nemzeti Sport, GySEV-részvények, szolgálati villák, közmédia – az Átlátszó legfontosabb ad... Mutatjuk az idei legfontosabb közadatos cikkeinket a Nemzeti Sport állami megvásárlásától Lázár János minisztériumán át a honvédségi luxusvillákig.
- Elhallgatott humanitárius akció: így mentettek ki ukrán belügyes családokat Egerbe a hábor... Az ukránellenes propaganda mellett pozitív együttműködés is folyt az ukrán belügyminisztériummal, amit a kormányzati kommunikáció teljesen elhallgatott.
- Megsemmisítette a Kúria az akkugyári veszélyes anyagok fóti raktárának engedélyét Civilek által indított pert zárt le a kúriai döntés, mely kimondta: az érintett lakosság nem kapott meg minden szükséges információt a veszélyes tevékenységről.
- „Csibészek voltunk, de nem gyilkosok” – Koszi Pista a maffiakorszakról A jogerős ítélet szerint bűnszervezetet vezetett, ő viszont a börtönbüntetése letöltése után is tagadja, hogy bármi köze lenne a két ember halálával járó leszámoláshoz. Interjú.
- Elvileg tilos, mégis erdőbe épült teniszpálya Lázár János batidai vadászháza mellett A helyi építési szabályzat nem engedi, hogy erdő besorolású területen építkezzenek, a miniszternek mégis sikerült.
- Megint megígérték, az előző választás óta 5,3 milliárd forinttal drágult a bajai elkerülő Több mint 60 százalékkal drágult a 2022-es közbeszerzés óta az először 2007-ben megígért útépítés.
- Paksi fűtőelemek: lavírozunk a nagyok közt Sikertörténetként tálalta a kormány, hogy az amerikai Westinghouse-tól vásárol majd fűtőelemeket a Paksi Atomerőműbe, de ennél bonyolultabb a helyzet.
- Másfélszer drágábban dolgozott volna Mészárosék cége, mint Mészáros exvejének cége A Homlok Fővállalkozó Építőipari és Kereskedelmi Kft. és a Vasútvillamosító Kft. párosa a MÁV alállomások tervezésére és kivitelezésére kiírt tenderét nyerte el.
- Ismét Mészárosék cégétől bérelne autót a HUN-REN Tavaly szeptemberben 32 millióért béreltek két autót, most négy másik bérlésére írtak ki tendert, amit Mészárosék cége nyert el 54,6 millió forintért.
- Állami pénzből oszt iskolatáskát a határon túli magyaroknak a Fidesz-közeli szervezet A Rákóczi Szövetség éves szinten milliárdokat kap a magyar kormánytól. Az ő létesítményükben tartották a Harcosok Klubja "edzőtáborát" is.
- Megtaláltuk a NER-flotta legújabb, 25 milliárd forintot érő magánrepülőgépét Az OE-IAV lajstromjelű luxusgép a NER-flotta ékessége, a levegő Ferrarija, és nagy valószínűséggel a Duna Aszfalt-tulajdonos Szíjj Lászlóhoz köthető.
- Politika és gyermekvédelem – erről beszélgetett a Flaszterben Katus Eszter A műsor itt vagy a Magyar Hang Youtube csatornáján megnézhető.
- Egy illegális autófényező műhely keseríti a maglódiak életét évek óta A bűz és és a kiáramló vegyszerek miatt sok panaszt nyújtottak be már a helyiek, de a hatóságok mégsem tiltották be az engedély nélküli tevékenységet.
- 120 millióból kutatják a magyar lakosság véleményét a mesterséges intelligenciáról Miközben a pártokról és politikusokról egyre több AI-anyag jelenik meg, közpénzből készül felmérés a magyarok hozzáállásáról a mesterséges intelligenciával kapcsolatban.
- Mészáros Lőrincék építik a deltavágányt a magányos zalai körforgalom mellé Nettó 11,8 milliárd forintos ajánlattal nyerte a tendert a Swietelsky Vasúttechnika Kft. és a V-Híd Network Kft., alvállalkozójuk az R-KORD Kft. lesz.
- Itt a teljes ítélet: minden pontban az Átlátszónak adott igazat a bíróság a Szuverenitásvé... 74 oldalon keresztül indokolta a Fővárosi Bíróság, miért ítélte bocsánatkérésre és sérelemdíj megfizetésére Láncziékat. Itt el lehet olvasni.
- Versenyszűkítő feltételek mellett nyert el egy 54 milliárdos megbízást a B+N a KEF-től A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság egyszerre keresett szolgáltatót takarításra, kertgondozásra és kártevőmentesítésre 2,5 millió négyzetméteren.
- Metaadatok buktatták le az összejátszó cégeket több szigetvári beruházásnál Az ajánlattevők többek között közös nyomtatót használtak, de a dokumentumokat készítő személy is ugyanaz volt.
- Hanyatló Nyugat: így működnek a vasúti mellékvonalak Németországban Tényleg nem lehet jól üzemeltetni a vonatközlekedést? Videóriportunk Bajorországból.
- Környezethasználati engedély nélkül is működhet a gödi akkugyár az Energiaügyi Minisztériu... A gyár engedélyét a bíróság megsemmisítette, de kormánytagok szerint csökkentett kapacitással így is működhet – ez azonban ellentmond a jogszabályoknak.
- Pert nyertünk a Szuverenitásvédelmi Hivatal ellen, az elsőfokú ítélet szerint valótlanságo... A bíróság eltiltotta a további jogsértésektől, továbbá bocsánatkérő közlemény kiadására és sérelemdíj megfizetésére kötelezte az állami szervet.
- 46,7 milliárdos megbízást kaptak a Paksi Atomerőműnél Mészáros Lőrincék Csak a Mészáros és Mészáros Zrt. és a Pintér Művek Kft. tett ajánlatot, így ők végezhetik el a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójának újabb bővítését.
- Nincs pénz a Lázár János vadászháza felé vezető út másik felének felújítására A félbemaradt felújítás után egy évvel újra megnéztük az utat, és közben a hídépítéssel kapcsolatban új dolgokat is hallottunk. Videóriport.
- Soltész Miklós szomszédja másodfokon is elvesztette a telekvita miatt indított perét A férfinek több perköltséget kell fizetnie Soltésznak, mint amennyiért az államtitkár korábban megvette a háza melletti útszakaszt az önkormányzattól.
- Állami Számvevőszék: jogsértő módon épült fel a milliárdos Szabolcsi Alma Centrum A Közbeszerzési Döntőbizottság megállapította, hogy a cég nem írt ki közbeszerzési eljárást az építkezésre, ezért összesen 42 millió forint bírságot szabott ki.
- Nem adták ki a gyermekotthonokban végzett hatósági ellenőrzések eredményét, perelünk a jel... A Belügyminisztériumtól és a kormányhivataloktól közadatigénylésben kértük a vizsgálatok anyagait, de nem kaptuk meg őket.
- Segítség helyett inkább csak nehezíti a kormány a rászorulók lakáshoz jutását Megjelent a Habitat for Humanity Magyarország 2025-ös lakhatási jelentése, melyből kiderül: az igazán rászorulókhoz nem jutnak el az otthontámogatások.
- A kormány lesöpörte az Integritás Hatóság közpénzek felelős felhasználását célzó javaslata... Főként a közbeszerzési rendszer megreformálására tettek javaslatokat, de a kormány szerint a jelenlegi jogszabályok is biztosítják a megfelelő környezetet.
- Az állam helyett civilek segítik a nálunk maradó kárpátaljai menekülteket Beszámolónk a menekülteket segítő Kárpátok Alapítvány egri konferenciájáról.
- A Fidesz az AfD felkarolásával igyekszik befolyásolni a német belpolitikát A Fidesz folyamatosan a szuverenitást hangsúlyozza, de közben a szélsőjobboldali AfD felemelésével próbálja befolyásolni a német belpolitikát.
- Mészáros Lőrinc testvérének cége nyerte Mészáros Lőrincék cégének tenderét Miután az Optesz OPUS csak a Herceghalom Interat Zrt.-t kérte fel ajánlattételre, szinte borítékolható volt a győzelme. Az eljárás összértéke 411 millió forint.
- 750 ezer forintot kért a hatóság a maglódi civilektől egy hulladékfeldolgozó engedélyének ... A kormányhivatal szerint a koreai Esdwork Kft. tevékenysége nem jár jelentős környezeti hatással, de a civilek kérvényezték a cég engedélyének felülvizsgálatát.
- „Sokkal nagyobb a baj, mint gondolnánk” – szakértők a magyar médiarendszerről A mai magyar médiarendszerről tartottak konferenciát november 25-én a CEU épületében. Helyszíni beszámoló.
- Belpolitikai válság közepén érte Ukrajnát az orosz kívánságlistának tűnő béketerv A korrupciós botrány és az orosz-amerikai békediktátum együttállása sem a békefolyamatnak, sem a korrupció elleni küzdelemnek nem kedvez.
- Szinte minden jogsértő volt az eljárásban, amit a kemecsei liblingcég nyert el A kemecsei önkormányzatot, a Kemeverb Kft.-t és a K.F.ZS Kft.-t is 2-2 millió forintra bírságolta a Közbeszerzési Döntőbizottság az egymilliárdos tender miatt.
- Közpénzből meggazdagodott cégek hálózzák be a hatvanpusztai Orbán-birtokot Bár az Orbán-család azt állítja, nem közpénzből épül Hatvanpuszta, eddig csupa állami megrendelésekből meggazdagodott cég neve került elő a projekt kapcsán.
- Folytatódik a párharc: ismét összecsapott egy Mészáros cég és Lázár minisztériuma A Gubacsai hídra kiírt tender után most a szegedi ipari park szennyvízének elvezetésére kiírt eljárást támadták meg egy Mészárosék. De hiába.
- Tiborczék biztosítójához került a Jászai féle One Zrt. csoportos készülékbiztosítása A One Magyarország Zrt. a korábbi holland biztosítóról a Gránit Biztosítóra váltott. Előbbi Jászai Gellérték, utóbbi Tiborcz Istvánék érdekeltsége.
- Havi 7 millióért működtetik a kézi-csarnokot, amiben eddig csak 22 tesióra volt A kivitelezéssel is akadtak gondok: az egymilliárdos létesítményt 2022 helyett csak idén szeptemberben adták át, mert meg kellett erősíteni a területét.
- EU-s pénzből épített falusi hulladékudvarokat akart bezárni a MOHU Csongrád-Csanád megyében az 5 ezer fő alatti településeken 2026. január 1-től be akarták zárni a hulladékudvarokat, de gyorsan meggondolták magukat.
- Vécékbe is jutott az 1,6 milliárd közpénzből vett hajójegy-automatákból a Balatonon Készpénzzel nem működnek a gépek, és a kedvezményeket sem lehet rajtuk beállítani. Cserébe ott is van automata, ahonnan nem is indul menetrend szerinti hajójárat.
- 6,6 milliárdos megbízást nyertek a Homlok-cégek a MÁV-tól, a V-Híd Kft. túl drága volt A Homlok Fővállalkozó Építőipari és Kereskedelmi Kft. és a Vasútvillamosító Kft. a 3 részből álló tenderből 2 részt már biztosan behúzott, egy még kérdéses.
- Választást talán nem, de két újabb tendert szinte biztos nyernek Mészáros Lőrinc cégei A Mészáros M1 Járműparkkezelő Zrt. az Országos Vérellátó Szolgálat autóit szervizelheti, a Mészáros és Mészáros Zrt. pedig Pakson építkezhet.
- Hazudik-e a miniszterelnök? – a Flaszter vendége volt Bodnár Zsuzsa Bírósági per a Szuverenitásvédelmi Hivatal ellen, adatszivárgási "incidens", miniszterelnöki interjú. A Magyar Hang közéleti vitaműsorának vendége volt kollégánk.
- Hiába tiltakoztak a helyiek a por miatt, 2036 végéig működhet a pilisjászfalui bánya A kormányhivatal október közepén meghosszabbította a Márkakő Kft. engedélyét, hiába panaszkodtak a helyiek a mészkőbánya okozta légszennyezésre.
- Civil Zrt., Valton, ESG Holding: taroltak a kormányközeli őrző-védő cégek a KEF 200 és 88 ... A vagyondvédelemre kiírt közbeszerzési eljárásokat megtámadták a Közbeszerzési Döntőbizottságnál, amely 30 millió forintos bírságot szabott ki a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságra.
- Szabó Andrea választási szakértő: A szavazók 10-15 százalékáért folyik a választási küzdel... Szabó Andrea választásszociológussal beszélgettünk arról, ellensúlyozza-e a Fidesz kommunikációs szőnyegbombázása a gazdasági válságot, és kik dönthetik el a választás eredményét jövőre.
- Mészáros Lőrinc ügyvédjének cége tarthatja karban az Országgyűlés Hivatalának klímáit Vörös József cégével, a PR-Cooling Kft.-vel 84 millió forintos keretszerződést kötnek. A kft. 1527 db berendezés működéséért felel majd.
- A Szuverenitásvédelmi Hivatal tanúja a bíróságon: önellentmondások és téves állítások az Á... Mesterséges intelligenciával elemeztettük Sárdi Miklós tanúvallomását, amelynek felvételét teljes egészében közzétesszük.
- Új értelmet nyert a hírszerzés és a dezinformáció a Szuverenitásvédelmi Hivatal ellen indí... A hivatal vezető elemzője szerint ezek nem bűncselekmények, nincsen pejoratív tartalmuk.
- Útlezárásokkal küzd Veresegyház az autóáradat ellen, egyelőre kevés sikerrel 20-30 percet kell ülniük a dugóban a reggeli és délután csúcsban a Budapestre vagy onnan hazafelé tartóknak, akik érthető módon nem örülnek ennek.
- Kormányzati kérésre tiltotta le a Youtube a Nancy-ügyről szóló videót, a feltöltőnél házku... A YouTube közlése szerint a magyar kormány közbenjárására távolítottak el egy videót, ami Rogán Antal és egy meggyilkolt tizenéves prostituált, Horváth Nancy állítólagos kapcsolatát firtatta.
- Ziemowit Szczerek Magyar Péterről: simán lehet belőle egy Temuról rendelt kis Orbán Beszélgetés Ziemowitz Szczerekkel, a Kelet-Erópa-fanatikus lengyel gonzoújságíróval, aki a régió népeinek lelkét és hóbortjait, történelmét és abszurd politikáját elemző könyvek szerzője.
2026.02.26
2026.02.25
2026.02.24
2026.02.23
2026.02.22
2026.02.20
2026.02.19
2026.02.18
2026.02.17
2026.02.16
2026.02.14
2026.02.13
2026.02.12
2026.02.11
2026.02.10
2026.02.09
2026.02.06
2026.02.05
2026.02.04
2026.02.03
2026.01.30
2026.01.29
2026.01.27
2026.01.24
2026.01.23
2026.01.22
2026.01.21
2026.01.20
2026.01.19
2026.01.18
2026.01.16
2026.01.15
2026.01.14
2026.01.13
2026.01.12
2026.01.09
2026.01.07
2026.01.05
2026.01.02
2025.12.31
2025.12.30
2025.12.28
2025.12.24
2025.12.22
2025.12.20
2025.12.19
2025.12.17
2025.12.16
2025.12.15
2025.12.12
2025.12.10
2025.12.09
2025.12.08
2025.12.07
2025.12.05
2025.12.04
2025.12.03
2025.12.02
2025.12.01
2025.11.28
2025.11.27
2025.11.26
2025.11.25
2025.11.24
2025.11.21
2025.11.20
2025.11.19
2025.11.18
2025.11.17
2025.11.14
2025.11.12
2025.11.11
2025.11.10