- 1. Orbán Viktor: várjuk a felelősök megbüntetését Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni - írta a Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
- 2. Fontos dolgot pontosított a nyugdíjas utalványokról a kormány A nyugdíjasok a postán átvehetik majd az élelmiszer-utalványt, ha a kézbesítés sikertelen - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
- 3. Brazíliában kelt egybe párjával a DK vezető politikusa Sebián-Petrovszki László, a Demokratikus Koalíció pártigazgatója július 12-én, pénteken házasodott össze brazil párjával, Joao Affonsóval São Paulóban. A pár azonos neműek házasságát elismerő országban tart
- 4. Ez az öt szám ért 3,7 milliárdot A mai volt minden idők 9. legnagyobb nyereménye.
- 5. Másképpen kell fogni a kormányt a rendőrök szerint, mint ahogy eddig tanították A Magyar Rendőrség egy fontos üzenettel jelentkezett a közösségi oldalán, amiben arra hívják fel a magyar sofőrök figyelmét, milyen alapvető hibákat követhetnek el még az indulás előtt.
- 6. Vészhelyzetre készülnek az M1-esen, még kamionmentő is készenlétben Az MKIF látványosan halad a hamarosan elrajtoló óriásprojekt előkészítésével.
- 7. Meghalt Fazekas Alpár Életének 57. évében elhunyt Fazakas Alpár, a Tiszadadai Református Egyházközség lelkipásztora és korábbi önkormányzati képviselője – adta hírül a tiszadadai önkormányzat a közösségi oldalán.
- 8. Különös sárga hiénák bukkantak fel egy balatoni városban A Bakony Taxi felhívja a figyelmet, hogy a VeszprémFest ideje alatt a városban megtévesztő fuvarozók jelentek meg.
- 9. Megjelentek a Gripenek a főváros fölött Altisztavatást tartottak a Hősök terén, ennek része volt vadászrepülő- és helikopter áthúzás.
- 10. Kirobbant a keresztvita Bajorországban – diáklányok okozták a felfordulást A müncheni közigazgatási bíróság döntése alapján el kell távolítani a keresztet egy bajorországi középiskola bejárata fölül. Az ügyben már a szövetségi belügyminiszter is megszólalt: a kereszt marad, legfelj