- Állandóan fáradt vagy? Ezeket a laborértékeket nézesd meg, hogy kiderüljön a valós oka. Hiába alszol eleget, reggel mégis alig bírsz kikelni az ágyból, és a kávé sem hozza vissza az energiádat a nap folyamán? Lehet, hogy a “tökéletes” laboreredményed csak látszólag megnyugtató. Az alapvizsgálatok
- Gyógynövényekkel a köhögés ellen: így készíts házi köptetőt A felső légúti betegségek egyik legmakacsabb és egyben legbosszantóbb tünete tud lenni a hurutos köhögés. Jó hír, hogy a gyógyszertári köptetők helyett a természet patikája is enyhülést hozhat. Mutatjuk, milyen
- 9 testi tünet, hogy penészes a lakásod A tél nemcsak a karácsony, a havas móka és a forralt bor szezonja, hanem sajnos a penészedése is. A penészedés pedig alattomos tud lenni, hiszen sokáig észrevétlen maradhat, ám addig is komoly egészségügyi panaszoka
- 7 dolog, ami meghosszabbíthatja az életedet A hosszú életnél már csak arra vágynak többen, hogy ezeket az éveket valóban egészségben tölthessék el. Pár szokás sokat segíthet ebben.
- Így küzdj meg a falási rohamokkal: 6 tipp, hogy végre felvedd a harcot ellene Este van, már aludnod kellene, de lelkileg nem vagy éppen a toppon, így az ágyban forgolódás után úgy döntesz, hogy az üvöltő lelkiismereted elfojtása a legjobb döntés. Bár pontosan tudod, hogy nem szabadna ezt ten
- A szülés-nőgyógyász szerint ez a legjobb sport kismamáknak A várandósság alatt mozgásról beszélni sokáig tabunak számított. „Sok orvos még mindig úgy gondolja, hogy a terhesség egyfajta védett, szinte »oxigénsátras« állapot, amikor a kismamának pihenni kell, és semmi
- 7 tipp, hogy ne dőlj ki a legkeményebb influenzaszezonban sem A tél egyik legnagyobb hátránya, hogy tetőzik az influenzaszezon, és az immunrendszerünk ilyenkor hajlamos feladni a szolgálatot. Ami azért is nagyon bosszantó, mivel senki sem szeretne lebetegedni az ünnepekre. Az aláb
- „A kamasz gyerekemet rajtakaptam, hogy cigizik. Tiltsam neki, vagy az csak olaj a tűzre?” A legtöbb szülő – még azok is, akik maguk dohányoznak – tisztában a cigizés káros hatásaival, ezért valószínűleg szeretné gyermekét eltántorítani attól, hogy rászokjon. De vajon a tiltás a legjobb taktika?
- Így állítsd vissza tested egyensúlyát antibiotikum után Antibiotikum szedése után mindenki tudja, hogy nem feltétlenül élete legjobb napjai következnek – már ami a bélflóra állapotát és az általános közérzetet illeti. Egy húzósabb antibiotikum-kúrát gyakran kísé
- 9 okos tipp, hogyan idd a rostshake-ket. A fehérjeturmixok mindig is nagy népszerűségnek örvendtek, hiszen a rendszeresen sportolók és testépítők mellett azok is előszeretettel fogyasztják, akik az egészséges életmód útjára lépnek vagy kiegészítenék
- 10 tipp, amivel a nap végére karcsúbbnak érezheted magad Apróságok, amelyek javítják a közérzetet és megelőzik a felpuffadást.
- 10 étel székrekedés ellen: a kivi is hatásos rá Az egészségünkről folyamatosan új kutatások látnak napvilágot – most pedig a kivi került a figyelem középpontjába. A legfrissebb eredmények szerint a napi több kivi fogyasztása természetes megoldást kínálhat a
- Menstruációs túlélőcsomag a nehéz napokra tippekkel Ha eljönnek azok a bizonyos napok, minden nő tudja, milyen nehéz visszazökkenni a hétköznapok ritmusába. A fájdalom, a levertség, a hangulatingadozás és a „semmihez nincs kedvünk” érzés ilyenkor teljesen termész
- Így maradj motivált, ha életmódváltásba kezdesz: tippek a legnehezebb napokra is Közeledik az év vége, ami nem jelent mást, minthogy lassan az újévi fogadalmainkat is át kell gondolnunk. Értékelnünk kell azt, hogy mit csináltunk jól az előző évben, és mi az, amin elképzelhető, hogy változtat
- A lelki fáradtság 6 rejtett jele, amit a legtöbben félreértenek: némelyikre nem is gondoln... Bizonyosan te is érezted már a hét végén, hogy kimerültél, hogy lelkileg lemerültél – főleg, ha szellemi munkát végzel. Azonban a hét végére kialakuló kimerültség és a szüntelen lelki fáradtság két teljese
- Tökéletesség nélkül is egészséges: a dirty wellness-trend felszabadít az önvád alól A 21. század hölgyei szinte biztosan abban nőttek fel, hogy testüknek a lehető legtökéletesebbnek kell lennie, és mindig újabb meg újabb diétákat kell kipróbálniuk ahhoz, hogy elérjék a hőn áhított, a tökélete
- 5 jel, hogy komoly evészavarral küzdesz: ezek a jelek utalhatnak rá, hogy érdemes foglalko... Fontos megérteni, hogy az evészavarok nagyon komoly problémák, amelyekkel feltétlenül szükséges foglalkozni. Ezek nem időszakos diéták, nem rossz étkezési szokások, hanem súlyos, mélyen gyökerező lelki problémá
- Ennyi fehérjére van szükséged az életkorod szerint A fehérje gyermekkorunktól egészen időskorunkig kulcsfontosságú szerepet tölt be szervezetünk működésében, hiszen a szénhidrátok és a zsírok mellett ez az egyik legfontosabb makrotápanyag. Dietetikusok, személyi
- Sokféle diétára tudjuk rávenni magunkat, de tartalomdiétára nehezen - a social média hatás... Hogyan hat az önbizalmunkra, testképünkre az, hogy kiket követünk a közösségi médiában? Erről beszélgettünk Görög Zitával és Kovács Orsolya pszichológussal a Testkép legújabb adásában.
- 8 élelmiszer, ami jót tesz a fogaknak Nap mint nap teszünk valamit az egészségünkért – figyelünk a kellő testmozgásra, az egészséges táplálkozásra, a mennyiségi és minőségi pihenésre és a stresszkezelésre. De vajon elég figyelmet szentelünk a m
- Folyton fáj a sarkad és a talpad?Ez az oka. Reggelente felkeléskor vagy hosszabb ülés után élesen belenyilall a fájdalom a sarkadba, és a járás is nehezedre esik ilyenkor? A kellemetlen panasz hátterében valószínűleg a talpi bőnye gyulladása áll, amely egy
- A hajhullás 8 leggyakoribb oka – Van, amire nem is gondolnál. Mi okozhat hajhullást és mikortól érdemes alaposabban utánajárni az okoknak? MacPherson Éva okleveles természetgyógyász, funkcionális táplálkozási tanácsadó pontosan elmagyarázza, milyen hormonális változások,
- 8 gyors stresszoldó gyakorlat a nyugodt elméért A stressz sajnos ma már a legtöbbünk mindennapjainak része. Nem kell feltétlen krónikus stressz állapotra gondolni, elég, ha a napi munkával és feladatokkal járó kötelezettségeink jutnak csak eszünkbe. Sokszor észr
- 9 őszi gyógytea a megfázásos szezonra Belehúzott az október, és amilyen kellemesen, napsütötten indult az ősz, úgy váltanak most a napok egyre hűvösebbé és csípősebbé. Korán sötétedik, rövidülnek a délutánok, kevesebb időt töltünk a szabadban
- Dr. Hegedűs Beáta: „Van élet a menopauza után is" Miért maradnak rejtve a menopauza korai jelei? Hogyan lehetne ezt az életszakaszt tabuk helyett tudatossággal és méltósággal megélni, nemcsak orvosi, hanem társadalmi és lelki értelemben is? Dr. Hegedűs Beáta esztéti
- Ez a 6 jel még időben figyelmeztethet a hasnyálmirigyrákra: életmentő lehet a korai felism... A hasnyálmirigyrák az egyik legalattomosabb daganattípus, mert agresszíven terjeszkedik, és sokszor csak későn veszik észre, ezért az ötéves túlélési aránya rendkívül alacsony: kevesebb mint 10 százalék. Ennek t
- 9 apró önvizsgálat, ami megóvhatja az egészséged Az öngondoskodás nemcsak arról szól, hogy időt szánsz magadra és a lelked feltöltésére, hanem arról is, hogy figyelsz a tested apró jelzéseire. Ehhez hozzátartozik az is, hogy időről időre tudatosan átvizsgálod
- 7 őszi étel, amivel visszanyerheted az energiádat Veled is gyakran megesik, hogy délutánra teljesen kimerülsz, és már csak azt várod, mikor lesz vége a napnak? Ilyenkor könnyű automatikusan a kávéhoz nyúlni, pedig a valódi megoldás nem a koffeinben rejlik, hanem sok
- Vérvétel helyett ezek a jövő módszerei, ha kíváncsi vagy a szervezeted állapotára Ha az egészségünkről van szó, ma már nem csak azt nézzük, mi betegít meg, hanem azt is, hogyan őrizhetjük meg biológiai egyensúlyunkat, aktivitásunkat, életminőségünket évtizedeken át. Cikkünkben bemutatjuk a
- Ingyenes segítő program indul mellrákkal küzdő nőknek: mindent a KLOÉ kutatásról Az emlődaganat jellemzően az 50-60 éves nőket sújtó betegség, ám egyre gyakrabban alakul ki a fiatalabb korosztály tagjainál. Korai felismerés esetén náluk biztatóan nagy a túlélés esélye, ám érzelmileg sokkal
- 7 hétköznapi szokás a rák kialakulása ellen A mindennapi szokásaid sokkal többet számítanak az egészségedre nézve, mint azt elsőre gondolnád. Olyannyira, hogy még a daganatos betegségek kialakulásának kockázatát is befolyásolhatják. Persze sajnos nincs egy
- Esti szokások a fogyás útjában Fogyókúrázni és életmódot váltani ma már viszonylag egyszerű – hiszen rengeteg zsírégető termék, motiváló videó, diétás tipp és alakformáló recept közül válogathatunk, ha az egészségesebb test vagy néh
- 6 dolog, amit soha ne tegyél botox után: csúnyán ronthatják az eredményt. A különböző botox kezelések egyre népszerűbbek az elmúlt években. Napjainkra már azt se lehet kijelenteni, hogy ez luxusnak számít, hiszen rengeteg hétköznapi ember dönt úgy, hogy botox segítségével akar megszé
- Ezt történt a testemmel, amikor nem ettem húst egy hónapig: eszméletlen hatása volt. Az utóbbi időben egyre gyakrabban éreztem, hogy a húsfogyasztás valahogy nem tesz jót nekem. Gyomorpanaszok, fáradékonyság, és az a furcsa teltségérzet, ami nem múlt el órákon át, és tulajdonképpen használhatatl
- Ez a 7 feldolgozott hús növelheti a rák kockázatát A feldolgozott felvágottak és húsáruk ma már a boltok alapélelmiszerének minősülnek. Sajnos. Ezek a népszerű termékek kétségkívül sokoldalúan felhasználhatók, és sokszor elképzelni sem tudjuk nélkülük a reg
- 5 meglepő dolog, ami javítja a bélflórád Ha eddig azt hitted, hogy a bélflórád egészségét kizárólag táplálkozással támogathatod, akkor bizony tévedsz! A legfrissebb kutatások szerint ugyanis a mikrobiomra nemcsak az hat, amit megeszel, hanem az is, ahogyan
- 9 mindennapi hiba, amitől gyorsabban öregszik bőröd Hiába a drága krémek, szérumok és gondosan felépített arcápolási rutin, néha éppen a mindennapi apró szokások tehetnek keresztbe bőrünk egészségének. Lehet, hogy odafigyelsz mindenre, használsz fényvédőt, há
- Már fél óra futás is fantasztikusan hat a szervezetedre Vannak szokások, amelyek aprónak tűnnek, mégis átalakítják az egész életet, és egy sokkal egészségesebb irányba terelik azt. A futás pontosan ilyen. Nem kell hozzá drága felszerelés, bonyolult edzésterv, csak egy
- 7 hiba, amivel árthatsz a pigmentfoltoknak Bár nem mindenkinek vannak pigmentfoltjai, a legtöbb ember életében legalább egyszer szembesül velük – és előbb-utóbb szinte mindenkinél megjelennek a bőrön. Ezek a makacs, sötét elszíneződések hívatlan vendé
- Így hat a hidegebb levegő a sportteljesítményedre: gyorsabb, energikusabb, és erősebb lesz... Te is észrevetted már, hogy amikor lehűl az idő, valahogy minden mozgás, edzés jobban megy? A mozgás ilyenkor könnyedebbnek tűnik, mintha a tested végre felszabadulna a forróság nyomása alól. Most eláruljuk, mi enne
- Tuti természetes módszerek a puffadás csökkentésére A puffadás az egyik legártatlanabbnak tűnő, mégis rendkívül kellemetlen testi tünet: az ember csak egy könnyű ebédet akar, aztán délutánra úgy érzi magát, mintha lenyelt volna egy lufit, és majd szétroppan rajta
- 8 őszi élelmiszer, ami csodát tesz a bőrrel Az évszakváltás nemcsak a természetet, hanem a bőrünket is próbára teszi. A hűvös, szeles idő gyakran kiszárítja és fakóvá teszi az arcbőrt, így ilyenkor extra gondoskodásra van szüksége. Szerencsére ősszel
- 7 egészséges „hashajtó”, ami segíti az anyagcserét Az emésztés és a bélmozgás olyan folyamatok, amelyekről a legtöbben csak akkor kezdenek el beszélni, amikor már baj van. A székrekedés a modern élet egyik „csendes” civilizációs tünete. Az Egészségügyi Világ
- "Ahhoz kötöttem a szerethetőségemet, hogy jó formában vagyok-e" - Németh Dorottyával a tes... Németh Dorottya, fitneszvilágbajnok, édesanya, tartalomgyártó a Testkép podcast legújabb vendége, akivel arról beszélgettünk, hogy milyen változásokon megy át a testünk életünk során, és hogyan tudja ezt a lelk
- 8 ok, ami a kínzó éjszakai köhögés mögött állhat Ha éjjelente nehezen múló köhögés miatt virrasztasz, az nemcsak bosszantó és kimerítő, de akár komolyabb egészségügyi probléma jele is lehet. Mindenképp érdemes tehát felderíteni és kezelni az éjszakai köhög
- 5 szokás, amit a sikeres nők minden este betartanak: eláruljuk mire esküszik Oprah A mai világban, ahol az állandó online jelenlét és a túlterhelt napirend uralkodik, az alvás egyre inkább kiváltságnak tűnik. Pedig a tudomány egyértelműen álláspontot foglal a témában: minőségi pihenés nélk
- 8 szuper hatás, amit a diónak köszönhetünk Az ősz egyik legikonikusabb élelmiszere a dió, amelynek jellegzetes íze évszázadok óta része a konyháknak. Ez a szuper csonthéjas nemcsak sütemények és ünnepi fogások alapanyaga, hanem valódi tápanyagbomba is, ame
- 7 őszi élelmiszer, ami októberben szinte kötelező Ahogyan nem telhet el az ősz bizonyos ikonikus ízek és különleges programok nélkül, úgy nem hiányozhat néhány klasszikus élelmiszer az őszi tányérunkról sem. Októberben tele a piac és az élelmiszerboltok polcai
- 7 meglepő ok, amiért megéri gesztenyét fogyasztani A szelídgesztenye az ősz egyik legfinomabb és legegészségesebb ajándéka, amely igazán csak akkor kerül reflektorfénybe, amikor lehullanak a falevelek és beköszönt a hűvösebb idő. Nemcsak sült formában mennyei cse
- Szépülj otthon, természetesen, a spájzból. Az otthoni szépségápolási praktikák generációról generációra velünk tartanak. Hol azért, mert éppen kifogytunk valamelyik arcmaszkunkból, hajpakolásunkból, kézápolónkból, hol a kíváncsiság hajt bennünket. T
- Ezt a 7 hibát ne kövesd el az influenzaszezonban Orrfolyás, köhögés, láz, ízületi fájdalmak – sokat tehetünk a megelőzés és a gyors gyógyulás érdekében.
- Éjjeli bagoly vagy? Ilyen hatással van a szervezetedre Éjjeli bagoly vagy? Akkor pontosan tudod, milyen így létezni egy olyan világban, ami a reggeli pacsirtákra van programozva: rendkívül nehéz és fárasztó. Vannak, akik már kora reggel energikusan pattannak ki az ágyból
- Puffadás, herpesz, felfázás? Így védd meg az egészségedet ősszel. Az őszi átmeneti időszak a szervezet alkalmazkodóképességét komoly kihívások elé állítja. A hűvösebb, párás idő megterheli az immunrendszert, kedvez a vírusok szaporodásának, és fokozza a felső légúti megbe
- 7 ok, amiért a zumba a legboldogabb edzésforma Lassan búcsút intünk a nyár felszabadító hangulatának, de nem kell lemondanod a jókedvről és a mozgás öröméről! A zumba egy vidám, táncos edzésforma, ami egyszerre formálja az alakod, tölt fel energiával és t
- Ezek a gyümölcsök tiltottak cukorbetegeknek Bár a gyümölcsök egészségesek, néhányuk gyorsan megemeli a vércukorszintet – ezért a diabétesszel élőknek érdemes mértékkel fogyasztaniuk.
- 8 ok, amiért érdemes sok sütőtököt fogyasztani Narancssárga színével, édeskés ízével és mennyei illatával a sütőtök az ősz igazi sztárja. Nemcsak finom levesek és krémes desszertek alapanyaga, hanem rengeteg vitamint és ásványi anyagot is rejt magában, mely
- 11 egyértelmű jel, ami B12-vitamin-hiányt kiált 40 év felett Bár a B12-vitamin megtalálható a húsban, halban, tejtermékekben és tojásban is, hiánya mégis sokkal gyakoribb, mint gondolnánk. Ennek oka gyakran nem az étrendben, hanem a felszívódási problémákban rejlik. Az alacs
- 8 természetes cellulózforrás az egészségért A cellulóz a növények vázanyagának egyik fő alkotóeleme, amit az emberi szervezet önállóan nem tud megemészteni – mégis hatalmas szerepe van. Rostként működik, és nélkülözhetetlen a bélrendszer egészséges m
- Szépség a saját definíciód alapján - Kovács Orsolya pszichológussal és Szabó Dóra skinflue... A Testkép legújabb adásában arról beszélgettünk, hogy miért nem szabad a külsőnk alapján mérni az érékességünket, és hogy egyáltalán valójában mit is jelent a szépség?
- Andropauza – Minden, amit a férfiklimaxról tudni érdemes Ha azt gondoltad, csak a nőknek vannak változókori tünetei, akkor bizony tévedsz, mert a férfiakat sem kerülik el a hormonális változások. Igaz, náluk sokkal lassabban és rejtőzködve érkezik, gyakran évekig lappang
- 9 tipp, hogy felturbózd ősszel az immunrendszered Ahogy beköszönt az ősz, a szervezetünknek extra támogatásra van szüksége, hogy a meleg napok után a hűvös, változékony idő se dönthessen le minket egy-egy makacs vírussal. Az ősz szeszélyes és kiszámíthatatlan
- 6 hatékony vérnyomáscsökkentő légzőgyakorlat, ami egyszerűen végezhető A magas vérnyomás egy gyakori probléma, amely sok ember életét befolyásolhatja. Szerencsére vannak olyan egyszerű és hatékony légzőgyakorlatok, amelyek segíthetnek a vérnyomás csökkentésében. Ezek nemcsak segíte
- Milyen hatással van az anya önbizalma a gyerekekére? Egyre nagyobb figyelmet kap, hogy anyaként nemcsak a saját érdekünkben fontos foglalkoznunk azzal, hogyan érezzük magunkat a bőrünkben, hanem azért is, mert ez nagy hatással van gyermekeink önbizalmára és testképére
- Kortizol arc: valójában emiatt tűnsz teltebbnek, de van megoldás. Hallottál már a kortizol arc jelenségről? Nos, ha az arcod gyakran tűnik fáradtnak, puffadtnak, jellemző rád, hogy bőrproblémáid vannak és idő előtti ráncok is megjelennek az arcodon, akkor lehet, hogy te is ezzel a
- Ez a reggeli rutin csökkenti a vérnyomást A magas vérnyomást viszonylag gyakran szokták „csendes gyilkosként" emlegetni, hiszen sokszor tünetmentesen alakul ki, mégis hosszú távon rendkívül súlyos szövődményekhez vezethet. De ne essünk kétségbe! Az éle
- 7 ártalmatlannak tűnő tünet, ami a szürkehályogra figyelmeztet A szürkehályog a leggyakoribb szembetegség, a WHO adatai szerint világszerte a látásromlás és a vakság vezető oka. A betegek többségénél idősebb korban alakul, de egyre több fiatalt is érint. A szemüveg nem jelen
- Hogyan erősítheted a gyermeked immunrendszerét ősszel? Ezt tanácsolják a gyermekorvosok a ... Olyan érzésed van, hogy a szeptemberi iskola- és óvodakezdéssel együtt a kórokozóknak is becsengettek? Nem vagy ezzel egyedül, mert a kisgyerekes családok egy része már túl van az első betegségszezonon, a másik fel
- Csak akkor foglalkozunk ezzel a szervünkkel, ha már késő Talán nincs még egy olyan szervünk, amely annyi jelentést hordozna testi, lelki és társadalmi szinten, mint a méhünk. Ennek ellenére, sokszor csak akkor kezdünk el tudatosan figyelni rá, amikor nem működik úgy, ahogy
- 7 étel, ami segít visszafogni a falásrohamokat Ha időnként a kelleténél jóval többet eszünk, mert nem tudunk ellenállni a finom falatoknak, annak hátterében nem feltétlen a gyenge akarat áll, ráadásul az önvádaskodás csak súlyosbítja a problémát. A falásr
- Mi befolyásolhatja az Alzheimer-kór kialakulását? Szeptember 21. az Alzheimer-kór világnapja, amikor a figyelem világszerte erre a lassan, alattomosan kialakuló betegségre irányul. Bár az Alzheimer pontos okai máig nem teljesen tisztázottak, a kutatások egyre inkább bi
- Sikeres üzletasszonyból jógaoktató - Patakfalvi Réka története Patakfalvi Réka sikeres üzletasszony, elismert enteriőrtervező, alapítványi vezető, jógaoktató, feleség és édesanya. Története egy olyan önismereti út, amelyet veszteségek, krízisek, újratervezések és mély fe
- A szőlő jótékony hatásai az egészségre Szeptember még a nyár végét idézi, de hivatalosan itt az ősz – és vele a szőlőszezon. A szőlő tele van antioxidánsokkal és értékes vitaminokkal, melyek által kívül-belül támogatja a szervezetet. Ez az egészs
- 16 tünet, amit 50 év felett már semmiképp nem szabad félvállról venni Sokan azt gondolják, hogy természetes, ha a kor előrehaladtával egyre több kellemetlen panaszt tapasztalnak. Valóban vannak ártalmatlan tünetek, de olyanok is, amelyek komoly betegségek előhírnökei lehetnek. Mutatjuk,
- 9 betegség, amit a rossz lehelet jelezhet A leheleted ellenőrzése nemcsak egy kínos szituációtól óvhat meg, hanem bizonyos szélsőséges esetekben akár az életedet is megmentheti. Az orvosok ugyanis számos betegséget képesek felismerni egyszerűen abból, ami
- Ez az igazán egészséges haj kulcsa. Az egészséges és hosszú haj sokak álma. Rengeteg hajápolási termék közül válogathatunk a boltok polcain, de a valóság az, hogy a haj szépsége elsősorban belülről fakad, és nem a drága hajápoló szerektől lesz
- 6 ok, amiért sokkal egészségesebbek, akik itt élnek Ha valaha jártál tengerparton, biztosan érezted, mintha egy másik dimenzióba csöppentél volna. Ez nem véletlen: a tenger közelsége egészen különleges hatással van a szervezetünkre – kutatások is bizonyítják. M
- Szülő mint önbizalom-mentor - Ördög Nórival testképről, szülői mintáról A Testkép legújabb adásában azt boncolgattuk, hogy a saját önbizalmunk, testképünk milyen hatással van arra, ahogy a gyerekeink viszonyulnak a testükhöz, önmagukhoz és a szépségükhöz, lés hogy tehetjük ezt miné
- A homoktövis áldásos hatásai A narancssárga bogyóiról ismert homoktövis nemcsak szép és dekoratív növény, hanem valódi szuperélelmiszerként tartják számon. Tele van vitaminnal, antioxidánssal és értékes zsírsavakkal, amelyek támogatják az
- Az egészségmegőrzés jövője: az AI-alapú biohacking Akár a hosszú, egészséges élet, akár az ideális forma elérése, akár az öregedési folyamatok lassítása a célod, a tudomány mai állása szerint ezekhez az egyik legrövidebb és leghatékonyabb út az AI-alapú bioh
- A testre és a lélekre is jó hatással van, vonzódunk hozzá az ősidők óta Miért vonzódunk annyira a kellemes meleghez, milyen evolúciós igényt elégít ki a szauna, és azon túl, hogy csökkenti a stresszt, ellazít és puhává varázsolja a bőrünket, milyen jótékony egészségügyi hatásai
- Ébredéskor homályos a látásod? Mutatjuk, mi okozhatja és mikor kell orvoshoz fordulni Gyakori probléma, hogy valaki közvetlenül ébredés után nem lát élesen. Általában néhány pislogás, esetleg szemdörzsölés után elmúlik a homályos látás. De lássuk, mi okozhatja ezt a panaszt, és mikor kell kom
- 6 variáció szilvalekvárra: most van a szezonja, hogy befőzd télire Ősz elején érik a szilva, amely nemcsak frissen isteni finom, hanem lekvárként is érdemes belőle betárazni a kamrába. Nem kötözködünk, a nagyi hagyományos szilvalekvárja biztosan isteni finom, de ha kicsit különle
- 8 zöldség, aminek magas a magnéziumtartalma: jótékony hatással vannak a szívre és az idegr... Az utóbbi években egyre több kutatás hívja fel a figyelmet a magnézium sokoldalú egészségügyi előnyeire, és arra, hogy elengedhetetlen, hogy rendszeresen pótoljuk a szervezetünk számára. Ez nem véletlen, hiszen a
- 7 tévhit a HPV-ről és a HPV elleni oltásról, amit fontos tisztázni A hetedikesek szüleinek idén szeptember 12-ig kell dönteniük arról, hogy kérik-e gyermekük számára az ingyenes HPV elleni védőoltást, de nemcsak számukra fontos tisztán látni a témában, hiszen a HPV valamely fajt
- Emlőrák formájában is támadhat a Paget-kór: ezekre a tünetekre figyelj A Paget-kór egy krónikus csontbetegség, azonban bizonyos esetekben a bőrön is megjelenhet és az emlőt is támadhatja. Kezdeti stádiumában a bőr hámrétegéből indul, viszont ha nem észleljük időben, a mélyebb réte
- Kutatások szerint ez a legegészségesebb étrend. Képzeld el, hogy egy mesés tengerparton ülsz: előtted egy friss zöldségekből készült görög saláta, mellé roston sült hal, miközben a mélykék tenger látványában gyönyörködsz. Nincs is ennél fantasztikusabb
- 10 higiénés baki, amitől rossz szagod lesz – és észre sem veszed Kutatások bizonyítják, hogy a szagok – legyenek jók vagy rosszak – elképesztően befolyásolják, hogyan érzékelünk másokat. Elég egyetlen kellemetlen illat, és agyunk máris negatív gondolatokat társít az adott
- 9 tipp, amivel végleg eltüntethető a zsigeri zsír Kevés idegesítőbb és makacsabb dolog van, mint a hasi zsír felrakódása. Sokan tapasztalják, hogy a kor előrehaladtával a súlytöbblet elsősorban nem a csípőre vagy a combra, hanem a has köré rakódik. Azonban fonto
- Ez az 5 dolog befolyásolja, meddig fogsz élni Amikor az a hosszú élet titkáról beszélünk, akkor az ember azonnal a genetikára gondol, és tudatosítja magában, hogy bizony ez az, amin nem tud változtatni, hiszen a felmenőinktől örököltük. Annak ellenére, hogy
- 10 tipp kezdő futóknak – hogy elkerüljék a pánikot A futás az egyik legegyszerűbb és legolcsóbb mozgásforma, amibe sokan csak úgy, minden körültekintés nélkül belevágnak. Talán éppen ezért akadnak el az elején, hiszen – mint minden sportban, a futásban is vannak
- A testképzavar valós arca – amikor a tudat lemarad a test változásáról Sok ember számára ismerős lehet az érzés, amikor a tükörbe néz, és valami nem stimmel. A testképzavar nem csak az anorexiában szenvedők problémája: bárki találkozhat azzal, hogy a tudata és a teste nem „beszéln
- Életveszélyes is lehet az Ozempic mellékhatása Az utóbbi években az Ozempic neve szinte mindenhol felbukkant: közösségi médiában, fogyókúrás fórumokon, sőt még Hollywoodban is eszméletlen népszerűségnek örvend. A készítményt eredetileg a 2-es típusú cuko
- 7 dolog, ami lila foltokat okozhat a bőrödön Zúzódások és lila foltok szinte mindannyiunk testén felbukkannak olykor – elég egy rossz mozdulat, egy kisebb, szerencsétlen esés vagy egy óvatlan ütődés, és máris meglátszik a nyoma. De mi a helyzet akkor, ha eze
- 8 reggeli szokás, ami segít eltüntetni a hasi zsírt A zsírpárnák és a plusz kilók elleni küzdelem egyik legnagyobb kihívása az alhasi zsír csökkentése. A makacsul hozzánk ragaszkodó úszógumikat eltűntetni sokszor kemény munka és annál frusztrálóbb folyamat, de
- Ezek a szilva áldásos hatásai az egészségre A rózsafélék családjába tartozó szilva az egyik legnépszerűbb csonthéjasunk, ami nem is csoda, hiszen amellett, hogy nagyon finom és rengeteg ételkülönlegességbe beleillik – még az egészségünkre is kedvező hat
- A betegségek 90%-át a bélflóra rossz állapota okozhatja Krónikus fáradtság, alvászavarok, hangulatingadozás, depresszió, csontritkulás, gyakori hüvelyi fertőzések, termékenységi problémák: nemcsak hasi panaszokat, hanem többök között ezeket is okozhatja a bélflóra e
- 5 ok, amiért futás helyett válts japán sétára Egy tudományosan megalapozott edzésforma, amely hatékonyabb lehet, mint a futás – nem csak fogyhatsz vele, de egészségesebb és erősebb is leszel, mindössze heti három, félórás edzéssel.
- Ezt a 7 vitamint 40 éves kor felett kötelező lenne szedned Fontos tisztában lenni azzal, hogy 40 éves kor felett a szervezet működése fokozatosan változni kezd: lassabb lesz az anyagcsere, romlik bizonyos tápanyagok felszívódása, és egyre jobban kell figyelni arra, hogy mit tes
- 8 vitamin és táplálék-kiegészítő, amit nem ajánlott kávéval együtt bevenni A reggeli rutinod része, hogy az ébresztő kávé mellé bekapod a vitaminokat és étrend-kiegészítőket, abban bízva, hogy így még energikusabban indul majd a napod? A rossz hír, hogy bizonyos tápanyagok hatását erős
- Hogyan kezeljük természetesen a fájdalmas ovulációt? A menstruáció rengeteg nő életét megkeseríti, hiszen sokszor fokozott fájdalommal jár. Vannak azonban olyanok is, akiknek nemcsak a piros betűs napok, hanem a ciklus közbeni peteérés is komoly megpróbáltatásokkal j
- 8 titkos módszer, ami segít lassítani a szervezet öregedését: így fordítsd vissza az idő k... Az öregedés egy természetes folyamat, de ma már számos módszer létezik, amivel lassíthatjuk, és minőségi életet élhetünk a korral járó kihívások ellenére, ezt pedig annak köszönhetjük, hogy számos kutatás
- 7 egészséges és természetes növényi olaj Bár sokan még mindig rossz véleménnyel vannak róla, a zsír egyáltalán nem az ellenségünk. Sőt! Szervezetünk több fontos funkciójához szükség van rá, hiszen segíti a sejtek növekedését, védi a belső szervein
- 8 szokás, ami lassíthatja a kognitív hanyatlást Ahogy múlnak az évek, az életkor előrehaladtával az agyunknak egyre nagyobb szüksége van tudatos törődésre és „karbantartásra”, hogy megőrizze frissességét és élességét. A természetes öregedési folyamat u
- A füge áldásos hatásai A nyár második felétől egészen őszig szüretelhetjük a fügét, aminek termését rendkívül sokoldalúan felhasználhatjuk a konyhában. Ez a fantasztikus és ízletes gyümölcs számos egészségügyi problémára gyóg
- Minden nap egy sárgabarack, és tested megújul A sárgabarack igazi szupersztár az élelmiszerek között, nyáron pedig rengeteg lehetőségünk van elfogyasztani ezt az édes, zamatos vitaminbombát. A sárgabarack (vagy más néven kajszibarack) tele van értékes antioxid
- A legtöbb vizet tartalmazó zöldségek és gyümölcsök A közhiedelmekkel ellentétben a folyadékpótlás nemcsak az ivással, hanem az evéssel is megoldható. Különösképpen, ha olyan ételeket választasz, amiknek jó része csakis színtiszta víz. Egyes gyümölcsök és zöl
- Augusztusban begyűjthető és szedhető gyógynövények Bár már a nyár utolsó hónapját tapossuk, augusztus még bőven tartogat gyűjthető természetes kincseket – gyógynövények formájában. Mutatjuk, mely nyár végi növényeket érdemes most begyűjtened, mire jók ezek
- Ha többet a kelleténél: falásroham és érzelmi evés Miért van az, hogy sokan többet esznek a valódi, biológiai szükségletüknél, és elveszítették a kontrollt a táplálkozásban? Erről beszélgettünk dr Lukács Liza szakpszichológussal a Testkép legújabb adásában!
- 8 ok, amiért minél több dinnyét fogyassz a nyáron Ha létezik gyümölcs, ami a nyár abszolút megtestesítője, az egyértelműen a görögdinnye! Ez a piros, lédús szupergyümölcs nemcsak igazi frissítő a nyári kánikulában, hanem valódi energiabomba is – tele vitami
- Fermentálás, száraz dunszt és társaik: útmutató a különböző tartósító módszerekhez Szeretnéd télire megőrizni a nyár ízeit és tápanyagait, de nem tudod, hogy állj neki, és a sokféle tartósító módszer közül melyik lenne a legjobb választás? Befőző szótárunkban elmagyarázzuk a különbségek
- Tippek, ha teliholdkor te sem alszol jól Te is nehezen alszol, ha telihold van? Szakértők szerint bár a telihold és az alvási nehézségek között van némi összefüggés, a tudományos bizonyítékok nem teljesen egyértelműek a témával kapcsolatban. Mindenese
2025.11.27
2025.11.26
2025.11.25
2025.11.24
2025.11.22
2025.11.21
2025.11.20
2025.11.19
2025.11.18
2025.11.17
2025.11.14
2025.11.13
2025.11.11
2025.11.10
2025.11.07
2025.11.06
2025.11.02
2025.10.31
2025.10.29
2025.10.28
2025.10.27
2025.10.26
2025.10.25
2025.10.24
2025.10.22
2025.10.19
2025.10.18
2025.10.17
2025.10.16
2025.10.15
2025.10.14
2025.10.13
2025.10.10
2025.10.09
2025.10.08
2025.10.06
2025.10.05
2025.10.04
2025.10.02
2025.10.01
2025.09.30
2025.09.29
2025.09.27
2025.09.26
2025.09.25
2025.09.23
2025.09.22
2025.09.21
2025.09.20
2025.09.18
2025.09.17
2025.09.16
2025.09.15
2025.09.09
2025.09.08
2025.09.07
2025.09.06
2025.09.04
2025.09.03
2025.08.31
2025.08.30
2025.08.28
2025.08.27
2025.08.26
2025.08.24
2025.08.22
2025.08.20
2025.08.19
2025.08.17
2025.08.16
2025.08.15
2025.08.14
2025.08.12
2025.08.11
2025.08.10
2025.08.09
2025.08.08